Magyar az utolsó remény, hogy békésen le lehessen váltani Orbánt

8 perc

2025.05.10. 06:43

2025.05.10. 06:43

Ha bedől az amerikai demokrácia, azzal beteljesül a kínai elnök álma. Közben úgy tűnhet, Trump kezdi felismerni, hogy amit az izraeli vezetés művel, az az USA érdekeit veszélyeztetheti a Közel-Keleten. Válogatás a világlapok híreiből.

BBC

A volt brit védelmi miniszter kijelentette, hogy nem a pénteki az első alkalom, amikor Ukrajna felforgatással vádolja meg Magyarországot, ám az ügy sokkal súlyosabb, mint a korábbiak, mivel a kémek állítólag katonai célpontokat akartak felderíteni. Ben Wallace felvetette, hogy vajon ki volt a bizalmas értesülések végső címzettje?

Mint megjegyezte, Putyin leginkább a NATO értékeitől fél, és ha éppen ezeket az értékeket fenyegeti veszély, akkor nagyon komoly vitát kell folytatni arról a tagról, amely ilyesmire vetemedik.

Wallace emlékeztetett arra, hogy amikor miniszter volt, kiderült: a magyar fél titokban állampolgárságot osztogatott a kárpátaljai magyaroknak. Az ukrán hatóságok akkor is kiutasítottak több magyar diplomatát.

Most az ukrán elhárítás semmivel nem utalt arra, hogy a lebuktatott kémhálózat Oroszország javára dolgozott volna. Az sem derült ki, miként leplezték le a hírszerzőket. De a delikvensek akár életfogytiglant is kaphatnak.

Guardian

Az ukrán vádakból az rajzolódik ki, hogy a magyar katonai hírszerzés a többi közt fel akarta mérni a terepet arra az esetre, ha netán Magyarország behatolna Kárpátaljára. Habár egyetlen magyar politikus sem beszél nyíltan a terület visszaszerzéséről, a téma nagyon is hangsúlyos a szélsőjobb számára. Az orosz állami tévé szintén gyakran pedzegeti, hogy Ukrajna széteshet, akkor Oroszország elfoglalja a keleti részt, Lengyelország és Magyarország pedig osztozkodhat a nyugati területeken.

Neue Zürcher Zeitung

Noha a Trump-kormányzat kifejezetten a korrupciós aggályokra hivatkozva rendelt el vámokat Magyarország ellen, Szijjártó Péter fenntartja, hogy itt még Bidenék akadékoskodásáról van szó, a vonatkozó részt szerinte még az előző nagykövet, David Pressman készítette, akit a miniszter politikai aktivistának, majdhogynem az ellenzék vezérének nevezett.

A lapnak adott interjúban Szijjártó az Európai Bizottságot okolta a vámháborúért, mondván, hogy az nem egyeztetett időben az Egyesült Államokkal. Megjegyezte, hogy az amerikai választások eredményeként visszatér a józan ész a nemzetközi politikába. Azaz véget ér a baloldali főáramlat és „a woke ideológia globális diktatúrája”.

Arra nem reagált a miniszter, hogy a mostani washingtoni vezetés nehezményezi a kínai cégek számára nyújtott kedvezményes elbánást. Azt viszont hangsúlyozta, hogy a konzervatív beállítottságú kormányok, mint amilyen a magyar is, idáig erős politikai és gazdasági nyomásnak voltak kitéve.

Szerinte európai politikusok nem akarják, hogy véget érjen a háború. De akadályt jelent az amerikai pénzügyi és amerikai támogatás is, amelyet még az előző elnök rendelt el.

Úgy véli, hogy Oroszország egyetlen uniós vagy NATO-tagra nézve sem jelent veszélyt, nem látja okát, hogy miért támadna Moszkva. A háborút magát hibásnak és törvénytelennek minősítette, mivel tiszteletben kell tartani minden állam területi épségét. Kifejtette, hogy a megfelelő biztonsági garanciát az jelentené Ukrajna számára, ha ésszerű, a tiszteleten és a kölcsönös érdekeken nyugvó viszony alakulna ki Moszkva és Washington között.

Ukrajna EU-csatlakozását arra hivatkozva tartja elfogadhatatlannak, hogy az ország hadban áll, határai nem világosak, nem tudjuk, hány lakosa van, teljesen más normák alapján dolgozik az ottani egészségügy, a mezőgazdaság és a gyógyszergyártás, így a belépés Európának okozna károkat.

Bloomberg

Magyarország ellenzi, hogy az EU a Lukoil dubai kereskedelmi részlegére is kiterjessze a szankciókat – közölték bennfentes források. Az indoklás: energiabiztonsági megfontolások. Az óriáscég tavaly az orosz kőolajexport 2. legfontosabb szereplője volt. Ez lenne az első alkalom, hogy büntetné az EU a vállalatot.

A nagykövetek a héten kezdték meg a vitát. Magyarország és egy pár másik tagállam engedélyt kapott, hogy továbbra is vegyen olajat Moszkvától. Az új szankciós csomagot elvileg még ebben a hónapban hagyják jóvá, de az összes kormány beleegyezése kell hozzá.

SRF

A politikai újonc Magyar Péter véget vet Orbán bűvhatásának, tavaly február óta rakétasebességgel tör előre a Tisza elnöke – állapítja meg a svájci közmédiában Judith Huber. A Tisza Párt a közvélemény kutatásokban már lenyomja a Fideszt, a tempó példátlan.

A magyarok felének ugyan jó ideje tele van a hócipője a a kormánnyal, de idáig az ellenzék gyenge és megosztott volt. Magyar viszont a jelek szerint képes arra, hogy a miniszterelnök ellenfelein kívül bizonytalan szavazókat, valamint fideszeseket is megnyerjen.