Tölgyessy: "választani kell a két oldal között"

Tölgyessy Kósa Lajos- sal. Archív felvétel © Végel Dániel

hvg.hu:

Tölgyessy Péter: Bármekkora jelentőséget próbál adni a sajtó az ilyen vitáknak, ezek ritkán döntenek el egymagukban választást. Az emberek többsége már régóta tudja: kinek adja támogatását. A politika nem labdarúgó-vb, ahol egyetlen kilencven perc dönt a két legjobb között. A szavazáskor a két jelölt, a két vezető párt egész létezése mérlegre kerül. A kormányzati cselekvésnek, a bejárt életutaknak nagyobb a súlya, mint a gondosan megkomponált médiaesemények sorának. Mindamellett szerda este szerintem Gyurcsány Ferenc egyértelműen felülmúlta riválisát. Huszáros rajtaütéssel egyszerűen lerohanta ellenlábasát. Olyasmiket mondott a Fidesz vezérének szemébe, amire a baloldali közönség már régóta vágyott. Idővel válthatott volna ritmust, mérsékelhette volna rohamait. Ám, ha lényegileg más megoldást választ, legfeljebb döntetlenre hozhatta volna a polémiát. Sőt inkább elveszítette volna, hiszen Orbán Viktornak a magyarok évszázados panaszkultúrájára és vágyaira alapozott mondanivalója inkább számíthatott egyetértésre, mint a realitások bármily okos védelmezése. A magyarok, mint annyi más nép, gyűlölik a statisztikákat, a makrogazdasági mutatókra való hivatkozást, a számokkal történő bizonyítást, hogy voltaképpen milyen jól élnek. Általános a meggyőződésük: sokkal többet érdemelnek.

hvg.hu: De éppen Orbán visszafogottsága, mérsékelt reagálása e támadásokra válthatta ki sok néző együttérzését, rokonszenvét, sőt sajnálatát.

T. P.: A közvélemény jó része szemében Orbán Viktor verhetetlen hős, akinek a puszta szemvillanásától falak omlanak össze. A legyőzhetetlennek gondolt vitéz bajvíváskor nem tehet mást, mint igazolja tehetségét: parádés viszontválaszaival porba sújtja arcátlan támadóját. Orbán Viktor azonban már egyszerűen elszokott a valódi vitáktól. Régóta jobbára csak saját rajongói előtt szerepel. A szerdai fiaskó ellenére a küzdőképessége mégis csaknem a régi. A csütörtöki, meglehetősen érdektelen, négyes vitán már korrigált, és más körülmények között, csekély különbséggel alighanem megelőzte mindhárom ellenlábasát.

hvg.hu: Meglehetősen kritikus Orbánnal szemben. Nem játszik-e ebben az is szerepet, hogy az idén a Fidesz már nem tette fel képviselőjelöltjeinek listájára?

T. P.: Elnézést, olvasta már elemző írásaimat? 1992 óta mindig is kritikusan beszéltem bennük a Fidesz politikájáról. Egyszer, még miniszterelnöksége kezdetén, Orbán Viktor így szólt hozzám: „Van annyi közöd a Fideszhez, mint nekem”. Én valahogy úgy válaszoltam: „a Fidesz a Tiéd, ám ahhoz, ami ’88-89-ben elkezdődött valóban nincsen kevesebb közöm, mint neked”. Egyszerűen, ahogy eddig is, kötelességem elmondani véleményemet, már csak azért is, mert a polgári közép sok százezer szavazója ezt várja tőlem. 1998-ban az SZDSZ, az ős-Fidesz, és az antalli centrum milliónyi választója támogatta a Fidesz győzelmét. Ám hamarosan számos gondjuk támadt Orbán Viktor politikájával, és már 2002-ben is jelentős részben a polgári közép elfordulása vezetett a jobboldal választási vereségéhez. Kezdettől úgy gondoltam, a Fidesz akkor lehet igazán eredményes, ha dinamikus összhangba tudja hozni a nemzeti tradíciót a modern polgárosodás követelményeivel. Amennyiben széles gyűjtőpártban egyesíteni tudja a liberális centrumtól a hagyományos jobboldalig a jobbközép politikai erőtér egészét. Ám a Fidesz sajnos nem ebbe az irányba mozdult. Mára távolról sem modern gyűjtőpárt, hanem a vezér karizmája által egybetartott tömörülés. Orbán Viktor a nyugati világ szabályait megtartva kormányzott, ám odamondogatásaival idehaza már akkor is örökösen szította a nyugatellenes dacot. Mára a Fidesz egyre inkább a hagyományos hazai jobboldal és a magyar vidék nyugatos polgárosodás elleni ellenszenvének megjelenítője.

hvg.hu: A hvg.hu-nak adott interjújában Orbán viszont reális elemzést adott a globalizmus hatásairól, maximálisan jó kapcsolatokat ígért az USA-val, és hívta a liberálisokat táborába.

T. P.: Orbán Viktor interjújában valóban csaknem hiánytalanul felmondta a liberális krédót. Meg kívánja nyerni a választásokat, és ehhez a közép felől is szavazatokat remél szerezni. Ha győz, alighanem eztán is pragmatikusan cselekszik majd. Esetleges győzelmével nem kerül veszélybe a harmadik köztársaság. De már jó ideje a magyar lélek árnyékos oldalára alapozza politikáját. A polgári remények helyett inkább a Kádár-korszakból hozott ösztönökre építi magatartását. Bizonyítottan nem szíveli a piac és az alkotmányos hatalommegosztás intézményeinek önmozgását. A felállítani kezdeményezett fiskális tanácsot is, minden bizonnyal sok-sok Járai Zsigmond tagságával képzeli el.

hvg.hu: De hát Orbán liberális politikusként indult. Mi vitte át végül is a másik oldalra?

T. P.: A Fidesz elnöke hajdanában még valóban a hagyományos jobboldallal szemben álló térfél miniszterelnöke kívánt lenni. Ám 1992 után helyesen felmérte: a baloldal főereje a Horn Gyula vezette MSZP lesz. Az önálló polgári politika legfőbb riválisai az 1994-es választásokon a szocialisták lesznek. A mai kormánypártok mögött álló véleményformáló értelmiség azonban farkast kiáltott. Az akkori ellenzék szoros összefogását akarta a rémisztőnek látott MDF ellen. Antall József annak idején bizony majdhogynem keményebb minősítéseket kapott, mint ma Orbán Viktor. A baloldal eddig még minden jobboldali törekvést démonizált.

Az egységbontónak látott Fidesz mind hevesebb értelmiségi támadásokat kapott. Vezetői okkal láthatták úgy: a véleményirányítók közt többen szabályosan meg kívánják semmisíteni pártjukat. A Fidesz, saját hibáinak is köszönhetően, 1994-ben végül csaknem kiesett a parlamentből. Az SZDSZ viszont koalíciót kötött az abszolút többséget szerzett szocialistákkal. Ám szavazói nem követték a magyar politika akkor még legmélyebb törésvonalának átlépésében. A párt 1998-ban elveszítette táborának több mint kétharmadát.

hvg.hu: De mi történt a Fidesszel, illetve Orbán Viktorral?

T. P.: A Fidesz történelmileg gyorsan átlendült a magyar politika túloldalára. Hamarjában sajátjának fogadta el a hagyományos jobboldal radikálisabb felének világlátását. A szerves fejlődésében megszakított magyar jobboldali gondolat érthetően megragadt a két világháború között, amikor is a korszellem nem a piacgazdaságoknak és a parlamentáris rendszereknek kedvezett. A Fidesz kísérletet sem igazán tett egy új szintezés türelmesen bölcs létrehozására. A politikai közepet nem megnyerni, hanem inkább kettéhasítani törekedett. ’93-94-es tapasztalatai alapján úgy vélte: baloldali ellenfelei úgyis elindítják ellene a hideg polgárháborút, hát előnyösebb, ha villámháborús stratégiával azonnal támad.

A Fidesz tevékeny térfoglalása, baloldalról nézve bűnös rombolása, a jobboldal számára szabályos új honfoglalásnak számított. Ám egyedül a radikális jobboldal lelkesedésére alapozva Magyarországon lehetetlen választásokat nyerni, ezért a vezéri szerepéhez ragaszkodó Orbán Viktor a kádári kisembert próbálja elszeretni a szocialistáktól. Számára mindinkább az a kommunista, aki nem tartozik táborába. Ezzel azonban maga csökkenti a kommunista-antikommunista törésvonal jelentőségét.

Történelmünk kanyarjai folytán a két évtizede még diktatúrát működtető, kisemberek kispol­gári felemelkedésén ügyködő káderpárt, az MSZP lett az új magyar kapitalizmus hordozója és a hazai parlamentarizmus oszlopa. Ugyancsak felemás tehát az egész létezése. Az SZDSZ meg mindinkább beszorult a doktriner értelmiségi kispárt szerepébe. Kiesésével azonban to­vább gyengülnének a polgári politika egyébként sem kellően erős pozíciói. A nyugatos polgárosodás akár másfélmillió szavazója mára saját pólusképző nagy párt nélkül maradt. De ma mégis bölcsen választani kell a két oldal között.

Hirschler Richárd