Így ért véget a II. világháború Magyarországon: felszabadulás helyett zsarnokságok hálójában
7 perc
2025.05.11. 14:30
2025.05.12. 06:41
Reménykeltőnek tűnt a nyolcvan éve véget ért második világháború után, hogy a fizikai és morális értelemben lerongyolódott Magyarország szakít a régi rendszerrel, és kiépülhet a polgári demokrácia. Ám hamar szembesülni kellett azzal, hogy a szovjet érdekszférába sorolt országban mindez hiú ábránd.
„Ezekben a napokban minden elpusztul, s aztán mindent egészen elölről és másképpen kellene elkezdeni” – jegyezte fel naplójában a második világháború végén Márai Sándor, s ebben az érzésben osztozott vele a lakosság nagy része. Az ország romokban hevert, s valóban az volt a közhangulat, hogy tabula rasát kellene csinálni, s új Magyarországot építeni. Az addigi politika folytatása lehetetlennek tűnt, az újrakezdés célja egy teljesen más állam kialakítása volt. Ehhez a korábbi rendszer legális és illegális ellenzékének, a kisgazdáknak, a szociáldemokratáknak, a liberálisoknak, a polgári radikálisoknak és a kommunistáknak kellett kialakítaniuk a megfelelő kereteket.
A régi rendszer továbbélésének képtelenségét az épp 125 éve született Márai fogalmazta meg a legérzékletesebben. „Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a »jobboldaliság« címkéjével ismert különös valamit; a tudatot, hogy ő mint »keresztény magyar ember« előjogokkal élhet e világban; egyszerűen azért, mert »keresztény magyar úriember«, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát” – írta naplójában.
S ehhez még hozzátette okulásul, hogy a magukra „keresztény–nemzeti” címkét aggató politikusok „a kereszténység nagy fogalmával simóniát űztek, úgy árulták a maguk kereszténységét, mint a papi címeket és kegyszereket. A nemzet nagy eszméjét úgy forgatták, mint egy fütyköst; mindenkit tarkón sújtottak vele, aki másképpen mert a nemzet jövőjéről vélekedni, mint ők, az osztályok és származásuk szerint hiteles keresztények és nemzetiek.”
A háború végi eufória nemcsak a harcok végeztének szólt, de annak is, hogy úgy tűnt, lehetőség nyílt a polgári demokratikus Magyarország kiépítésére. A tabula rasa megvolt ugyan, s a társadalom radikális átalakítása, az addigiakhoz képest egy új politikai rendszer kiépítése is megkezdődött, de ebben nem lett sok köszönet.