Külső hatások miatt gyengült a forint

1 perc

2006.06.06. 14:50

Főleg külső piaci hatásra gyengült a forint a bankközi devizapiacon. Az eurót fél négy tájban 262,80/263,00 forinton jegyezték, több mint egy forinttal erősebben a pénteki 261,50/60-as árfolyamnál. A forint 48 bázisponttal 6,89 százalékra gyengült a pluszmínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.

A piacokon alacsony forgalmú, eseménytelen napról számoltak be a kereskedők, az eurót 262,80 és 264,05 forint között jegyezték a nap folyamán. A leggyengébb reggel volt a forint, akkor a feltörekvő piaci valuták gyengülését követte a magyar valuta.
 
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke pénteken erőteljesen síkra szállt az infláció kordában tartása mellett, ami ezúttal az amerikai kamatok emelése irányába mozdította el a kamat-libikókát. Hatására még kedden is erősödött a dollár a nemzetközi piacokon annak ellenére, hogy a csütörtökön 25-50 bázispontos euró övezeti kamatemelést vár a piac. Budapesten kedden délután 205,00/10 forinton jegyezték a dollárt, csaknem négy forinttal magasabban a pénteki 202,60/70 forint felett.

A miniszterjelöltek parlamenti meghallgatásai nem befolyásolták a forint kurzusát, és lényegében reakciók nélkül maradt az IMF jelentése is a magyar állami pénzügyekről. A Gyurcsány-kormány részletes programjának csütörtöki ismertetését, és az Európai Központi Bank ugyancsak csütörtöki kamatdöntését várja a piac. 

Ezek hatással lehetnek a 2011/B és a 2016/C államkötvények ugyancsak csütörtöki aukciójára is, amelyekből 45, illetve 40 milliárd forintnyit kínált fel értékesítésre az Államadósság Kezelő Központ. Kedden passzív volt az állampapírok másodpiaca is, alacsony fogalomban a legtöbb lejáraton 2-3 bázisponttal csökkentek a referenciahozamok.