Uniós minimálbért akarnak a szocialisták

1 perc

2006.06.30. 10:43

Az Európai Szociális Párbeszédben való részvételre sürgetik az Európai Ipari és Munkáltatói Szövetségek Egyesületét (UNICE) a szocialisták. Jacques Delors volt EU-bizottsági elnök egységes európai minimálbér megállapítását szorgalmazza.

Új Szociális Európát kovácsolna össze az Európai Szocialisták Pártja (PES), amely szerint általános kihívást jelent a munkahelyek védelme, valamint Európa hagyományos szintű szociális védőhálójának „üzemeltetése” a globalizáció nyomása közepette. A Bizottság exelnöke, Jacques Delors is támogatja Poul Nyrup Rasmussen PES-elnök kezdeményezését.

„Szükség van arra, hogy konkrétan kezdjünk egyeztetni egy közös európai minimálbérről és megerősítsük az európai munkatanácsokat. A Társadalmi Párbeszéd kontextusában kellene tárgyalni a közös minimálbérről, amelyet úgy állapítanának meg, hogy figyelembe vennék minden tagállam fejlettségi szintjét” - mondta Jacques Delors egy sajtóértekezleten.

Delors cáfolta, hogy José Manuel Barroso bizottsági elnök liberális nézetei hátrányára válnának az új szociális Európát szorgalmazó PES-kezdeményezésnek: „Az EU kormányai döntenek a politikát illetően” - hangoztatta, arra sürgetve az EU vezetőit, hogy gyakrabban gondolkodjanak európaiként, és „lássanak orruk hosszán túl”.

A PES elnöke szerint „az EU nem a tagállamok közötti versengést kellene, hogy jelentse, hanem a társadalmi hidak kiépítését. A tagállamok különféle lehetőségekkel élhetnek, ám nem kellene egymás hátrányára kiaknázni ezeket a lehetőségeket.”

A PES végső jelentését az új szociális Európáról a párt decemberi kongresszusán ismertetik.