„Nem akarjuk, hogy tudatlannak higgyenek? Ne kérdezzünk!” – kiégés ellen a hibázás kultúrájára lenne szükség a magyar munkahelyeken

„Már általános iskolás korban felismerjük, hogy számít, mások mit gondolnak rólunk, és megtanuljuk csökkenteni az elutasítás vagy a megszégyenülés kockázatát. Mire felnövünk, ez általában egész jól megy. Felnőttként már annyira ügyesen csináljuk, hogy szinte automatikusan működik.

Nem akarjuk, hogy tudatlannak higgyenek? Ne tegyünk fel kérdéseket! Nem akarunk hozzá nem értőnek tűnni? Ne valljuk be a hibákat és a gyengeségeket! Nem akarjuk, hogy kötekedőnek nevezzenek? Ne tegyünk javaslatokat!

Sokaknak lehet ismerős ez a fajta működés, amelyről Amy C. Edmondson ír Pszichológiai biztonság a munkahelyen című könyvében. Ahogy a Harvard Üzleti Iskolájának professzora fogalmaz, „senki sem azért ébred fel reggel és ugrik ki az ágyból, mert alig várja, hogy aznap a munkájában tudatlannak, hozzá nem értőnek, tolakodónak vagy kishitűnek tűnjön. Ezt nevezik interperszonális kockázatnak, amelyet szinte mindenki igyekszik elkerülni, ha nem is mindig tudatosan. Többnyire mindenki okosnak, tehetségesnek és segítőkésznek szeretne tűnni mások szemében.”

Hogy ez miért problémás? A szerző szerint például azért, mert míg egy társasági eseményen talán elfogadható, ha fejlődés helyett a jó benyomás keltését választjuk, a munkahelyünkön ez a hozzáállás komoly problémákhoz vezethet, az innováció meghiúsulásától kezdve a szolgáltatás gyengeségén át – drasztikus példával élve – egészen emberi életek elvesztéséig. A legtöbb szervezetben viszont mégis ez a hozzáállás a természetes, és ez alól a magyar munkahelyek sem képeznek kivételt, sőt.

Hiányzik a hibázás és a kérdezés kultúrája

A pszichológiai biztonság megteremtése egyebek mellett éppen ennek a felszámolásán segít.