Történelmi mélyponton az infláció

Meglepetést okozott az infláció januárban. Bár a fogyasztói árak csak 2,7 százalékkal nőttek az előző év januárjához viszonyítva - amire még tervgazdasági körülmények között sem volt példa Magyarországon hosszú évtizedek óta -, az elemzők még ennél is alacsonyabb ütemű drágulást vártak. Az pedig külön is meglepte őket, hogy januárban a fogyasztói árszint 0,1 százalékkal meghaladta a tavaly decemberit. A kutatók egy része ugyanis nem erre, hanem egyenesen deflációra, azaz árszintcsökkenésre számított, a londoniak például 0,4-0,9 százalékos mértékűre. Ezt mindenekelőtt arra alapozták, hogy az általános forgalmi adó 25 százalékos kulcsa januártól 20 százalékra csökkent. Csakhogy a jelek szerint a kereskedők a "kedvezmény" egy részét megtartották maguknak.

HVG

Az áfacsökkenésnek az összes árra vetítve durván a harmada "jött át" - becsülte meg a HVG kérdésére Barcza György, az ING Bank vezető elemzője. Szerinte a ruházati cikkeknél a mérséklés 60 százaléka, a tartós fogyasztási cikkeknél a 45, a szolgáltatásoknál pedig csupán a 15 százaléka érvényesült az árakban. Az árindexet évek óta lefelé szorító tartós fogyasztási cikkek esetében pedig az áfamérsékléstől várt 4 százalékos olcsóbbodás helyett csupán 1,1 százalékos mínuszt mutatott ki a Központi Statisztikai Hivatal. Ott egyébként úgy számoltak, hogy változatlan adótartalom mellett januárban 4 százalékos lett volna az átlagos drágulás az egy évvel korábbi árszinthez viszonyítva. Ezt összességében, decemberről januárra 1,1 százalékkal mérsékelte az áfacsökkentés, a jövedéki és a regisztrációs adó változása. Várhatóan további 0,1 százalékpontot kozmetikáz rajta a lakossági áramszámlák áfájának hatása, amit azonban csak februárban vesz számba a statisztika. Nem kizárt, hogy a jegybank, amely 2006-ra 1,1 százalékos éves átlagos inflációs előrejelzést tett közzé, a januári adatok láttán módosítja tavaly novemberi, mindenkiénél merészebb prognózisát. Egyes elemzők mindenesetre már hajszállal rontottak is korábbi jóslatukon, az ING például júliusra 1 százalék körüli szintre süllyedő átlagos fogyasztói árszínvonallal kalkulált, most pedig 1,4 százalékos alsó limitet jelöl meg, és éves szinten 1,5-2 százalékos pénzromlást becsül.

Az utca embere azonban szkeptikusan figyeli a hivatalos adatokat, legalábbis a jegybank által végeztetett felmérések szerint rendre 10 százalékponttal magasabbra becsüli a saját bőrén érzékelt inflációt a tényszámoknál. Mi több, várakozásai is jóval pesszimistábbak a valóságos drágulásnál. E szempontból úgyszólván mindegy, hogy a KSH 10 vagy 2,7 százalékos fogyasztói árindexet publikál, a következő 12 hónapra vetített lakossági inflációs várakozás évek óta mintegy 10 százalékponttal a tényleges és reálisan várható adat felett van - ami legalábbis kétségessé teszi, hogy hoz-e politikai hasznot az infláció megfékezése.

A jelenséget az elemzők és a jegybank is inkább történelmi okokkal, azaz a magas infláció megszokásával magyarázzák, semmint azzal, hogy a KSH számítása torzítana. Bár ez korántsem tökéletes, a legtöbb szakértő úgy tartja, hogy a fogyasztóiár-statisztika az egyik legjobb a KSH adatai közül, már csak a nagyszámú mintavétel okán is. Az inflációszámítás alapjául szolgáló fogyasztói kosárba a lakosság által saját fogyasztásra vásárolt mintegy kilencszáz termék és szolgáltatás kerül bele - ezen belül például a gyógyszereknél szereplő egyetlen ár négyszáz medicina árváltozását takarja -, mintegy száz munkatárs, azaz felíróbiztos kilencezer helyen rögzíti a megfigyelt termékek árát, így havonta 80 ezer adat fut be a hivatalba.

A kosár a KSH módszertani leírása szerint a "viszonylag nagy volumenű" termék- és szolgáltatásfélékből áll össze. A reprezentánsok kosáron belüli arányát a nemzeti számlák fogyasztási statisztikájából és a háztartási statisztika - 2004-ben 8710 háztartásban vezetett naplók adatai - alapján állapítják meg. Ami pedig a lakosság inflációs felülbecslését illeti, az arra vezethető vissza, hogy "átlagfogyasztó" nem létezik; a tartós fogyasztási cikkek átlagos árszínvonala például évek óta csökken, e cikkcsoport idén januárban az egy évvel korábbihoz képest 4,9 százalékkal lett olcsóbb, ami viszont a konkrét fogyasztónak sokszor semmit sem jelent. Ha valaki egy éven belül vett például valamilyen audiovizuális készüléket, haszonélvezője lett annak, hogy e termékkörben mintegy 15 százalékos átlagos áresés volt (bár ennek nem feltétlenül van tudatában, hiszen amíg nem akart venni, talán az árát sem figyelte) - ha viszont nem vásárolt ilyet, nem érzékelte a változást.

Nem is azt kérdőjelezik meg az elemzők, mit keres a KSH-listán például a táskarádió, vagy miért éppen a "vaddisznó apróhús" árát figyelik a felírók, hanem azt, ami nincs rajta. Ilyen például a lakás, ami nem része a fogyasztói árindexnek. Ez a tétel a felzárkózó országok árindexeit alaposan meg is nyomná, hiszen a lakáspiacon még jó ideig az EU-árak közelítése várható, vagyis a lakásárak évekig inflációnövelő tényezőként működnének. A KSH nem ilyen alapon hanyagolja ezt a tételt, hanem azért, mert a nemzeti számlák európai rendszere a lakásvásárlást beruházásnak tekinti. Évek óta dúl a vita az EU-ban arról, hogy a saját tulajdonú lakás szerepeljen-e az indexben, s ha Brüsszelben dűlőre jutnak, a KSH is változtat módszerén; addig csak a lakásjavítást, -karbantartást veszi figyelembe. Hiányoznak a kosárból a használt cikkek is. Habár az országban hemzsegnek a használtruha-boltok, a turkálók árcéduláit a KSH nem vizsgálja. Csupán a használt gépkocsik árát figyeli, mondván, nagy a súlya a fogyasztásban (csaknem 1 százalék, míg az új autóé 3,3 százalék).

HVG

A fogyasztási szerkezet változását a KSH igyekszik követni, ezért a súlyokat évente felülvizsgálja. Így az idén, a többéves tendenciát folytatva, az élelmiszerek aránya csökkent, miközben a tartós fogyasztási cikkeké csaknem 1 százalékponttal nőtt. Az átfutási idő két év, vagyis a 2006-os inflációs adatokat a 2004-es fogyasztási szerkezet alapján méri. Ez akkor, amikor egyre újabb üzlethálózatok jelennek meg, és a gyors technológiai fejlődéssel új és javuló minőségű termékek, szolgáltatások kerülnek piacra, lassúnak tűnik. "Nehéz naprakészebb adatokat előállítani" - utalt Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője a háztartási statisztika feldolgozásának időigényére.

Másutt azonban a KSH igyekszik lépést tartani az idővel: a mobil- és a vezetékes telefontársaságoktól például bekéri az adatokat, jelesül a legnépszerűbb csomagokét - például a vezetékes telefon esetében az árfelírás gyakorlatilag a T-Com három legtöbb előfizetőjű csomagját jelenti. Ettől még a súlyozásban lehet torzítás, legalábbis Kovács Ilona, az MTA Közgazdaság-tudományi Kutatóközpontjának főmunkatársa egyik tanulmányában azt feszegette, hogy a vizsgált időszakban - 1997 és 2000 között - a KSH a háztartási statisztikákban bevallottnál 4-5 százalékkal alacsonyabbra vette a háztartási energia súlyát, miközben épp az drágult a legjobban. A kiigazítást a KSH azzal indokolta, hogy a fogyasztás így mutat "valósághű struktúrát"; a kiválasztott háztartások közül ugyanis a jómódúak nagyobb arányban zárkóznak el az adatfelvételtől, a szolgáltatott adatok pedig "elfelejtés és letagadás" miatt hiányosak, így a makro-fogyasztási adatokhoz képest 15-20 százalékos eltérés mutatkozik.

Az elemzők leginkább azt hiányolják, hogy a hivatalos fogyasztói árindex nem veszi figyelembe a helyettesítő hatást. A fogyasztó ugyanis - a közgazdasági alaptétel szerint - racionálisan dönt, vagyis ha ugyanazon terméket, szolgáltatást olcsóbban megveheti egy másik üzletben, akkor valószínűleg azt teszi. A KSH viszont egy évre előre meghatározza, mely üzletekben mely termékek árát jegyzi fel havonta. Új termék tehát egy éven belül nem kerülhet képbe - annak listára vételét a felíróbiztosok javasolhatják ugyan, de a kosárba csak a következő évben kerülhet bele. Az idei módosítás mindenesetre nem utal viharos változásokra: a budapesti egyesített bérlet, kétfajta mobiltelefon-készülék, a nyugdíjasotthonok árai és az LCD-tévé kerültek újonnan a listára.

Az eurózóna 2,2 százalékos decemberi inflációjánál alig magasabb hazai árszínvonal-növekedés azonban ismét gyorsulhat kissé. Az elemzők többsége úgy véli, amikor az áfa kulcsának egyszeri csökkentése már nem érezteti hatását, a fogyasztói árak növekedési üteme visszakúszik a 3 százalék körüli szintre. Ez pedig már az idei év végén bekövetkezhet. De perspektivikus inflációs nyomást jelentenek a kvázi "hatósági" - tehát a kormány vagy az önkormányzatok által meghatározott - árak is (beleértve a háztartási energiáét), amelyek szociális megfontolásból alacsonyak, így korrekciójuk a költségek emelkedése miatt előbb-utóbb elkerülhetetlen. A béremelések pedig főleg a szolgáltatások területén lökik felfelé az árakat; e termékkör évek óta az átlagot felülmúló mértékben drágult.

VITÉZ F. IBOLYA