Amerikai vízummentességért küzdenének a V4 államfői

2 perc

2006.09.16. 13:19

A Visegrádi Csoport négy országának államfője ragaszkodik ahhoz, hogy országaik 2007-ben az eredeti terveknek megfelelően a schengeni övezeten belülre kerüljenek - jelentette ki Sólyom László, magyar köztársasági elnök, a visegrádi államfői csúcstalálkozó után.

A Prágától északnyugatra fekvő Lányban a kétnapos V4-csúcs után rendezett közös sajtóértekezleten a vendéglátó Václav Klaus azt hangsúlyozta: egyetértés volt abban, hogy a visegrádi országok diszkriminációnak tekintenék, ha 2007-ben nem kerülnének be a schengeni övezetbe.

"Ebben a kérdésben teljes volt köztünk az összhang. Mindnyájan egyformán látjuk a helyzetet" - szögezte le Klaus. "Nem kívánunk panaszkodni, de úgy véljük semmiképpen sem lenne jó, ha később kapcsolódnánk be a schengeni térségbe" - mondta újságíróknak Lech Kaczynski, lengyel államfő.

A schengeni övezet 2007-re tervezett kiszélesítésének elhalasztásáról a múlt héten nyilatkoztak az Európai Bizottság magas képviselői.

Mind a négy köztársasági elnök hangsúlyozta, hogy a visegrádi együttműködést továbbra is szükségesnek és nagyon hasznosnak tartja. "Tudatosítjuk, hogy új tagjai vagyunk az Európai Uniónak, s ebből kifolyólag szükségesnek tartjuk a közös fellépést, lépéseink koordinációját" - jegyezte meg Klaus.

"Minél több ilyen találkozóra van szükség, amelyen nyíltan megbeszélhetjük problémáinkat, s egyeztethetjük lépéseinket" - fejtette ki Ivan Gasparovic, szlovák köztársasági elnök.

Lech Kaczynski nyilatkozatában leszögezte, hogy minél hamarabb el kell érni a munkaerő szabad áramlása problémájának a megoldását is, s hangsúlyozta: tiszteletben kell tartani azt az elvet, hogy az Európai Unióban minden ország egyenlő jogokkal rendelkezik. "Szükség van a Visegrádi Csoport országainak koordinációjára minden szinten azokon a területeken, ahol van közös érdek. Ha ott, ahol érdekeink egybeesnek közösen lépünk fel, akkor erősebbek vagyunk" - mondta a lengyel államfő.

Sólyom László szerint az elnökök abban is egyetértettek, hogy szükség van a Visegrádi Alap megerősítésére, s koordinálni szeretnék lépéseiket annak érdekében is, hogy állampolgáraik vízum nélkül utazhassanak az Egyesült Államokba.

A Visegrádi Csoport négy országának - Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia - köztársasági elnöke pénteken és szombaton Lányban kétnapos csúcsértekezletet tartott. Klaus megjegyezte: a visegrádi államfői csúcstalálkozó azért volt az idén első ízben kétnapos, hogy a résztvevőknek jobb lehetőségük legyen a napirendi témák megvitatására, s legyen idő kétoldalú találkozókra is.

A jövő évi csúcstalálkozó házigazdája Magyarország lesz. A négy államfő októberben Budapesten az 1956-os magyar forradalom jubileumi ünnepségein is találkozik, jelentették be a sajtóértekezleten.