Amerikai hírszerzők szerint volt észak-koreai robbantás

1 perc

2006.10.16. 17:09

Az amerikai hírszerző szolgálatok megerősítették, hogy Észak-Korea végrehajtott október 9-én egy kísérleti atomrobbantást.

A föld alatti robbantás ereje kisebb volt egy kilotonnánál, tehát viszonylag csekély erejű nukleáris szerkezetről van szó - közölte John Negroponte nemzeti hírszerzési igazgató hivatala. A detonáció ereje tehát ezer tonna TNT robbanóanyag feszítőerejének felel meg. 
 
Ez az első hivatalos megerősítése amerikai részről a nukleáris kísérletről szóló észak-koreai bejelentésnek.
 
A hivatal honlapján közzétett közlemény szerint a légkörből gyűjtött levegőminták elemzése alapján megállapítható, hogy Észak-Korea, amint múlt hétfőn bejelentette, valóban végrehajtott egy föld alatti nukleáris robbantást: az október 10-én és 11-én begyűjtött mintákban ugyanis radioaktív részecskéket észleltek az amerikai hírszerző szolgálatok elemzői. Egy WC-135-ös amerikai katonai felderítő repülőgép gyűjtötte be a levegőmintákat a robbantás másnapján, október 10-én és két nappal a kísérlet után, október 11-én.
 
Japán és Dél-Korea azt jelezte korábban, hogy ők nem mértek a térségben megemelkedett sugárszintet.