„A mai elit és a volt arisztokraták közt a fő különbség, hogy utóbbiaknak kegyúrként gondoskodniuk kellett az uradalom népéről”

Létezik az a képünk, hogy a török uralom után lecseréli az udvar a régi „magyar” arisztokráciát idegenekre. Nemrég megjelent, Az arisztokrácia tündöklése és bukása Magyarországon 1700–1957 című könyvükből azonban nem egészen ez derül ki.

Szilágyi Adrienn: Az indigenák, az idegen eredetűek jóval kisebb számban voltak jelen, mint ahogy az széles körben elterjedt, ráadásul gazdasági és politikai súlyuk mindvégig csekély maradt. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az arisztokrácia mindig is nemzetek feletti képződmény volt, többek között ezért is írunk mi magyarországi, és nem magyar arisztokráciáról.

Gyáni Gábor: Az arisztokrácia a XIX. századtól, a nemzetépítés idején igyekezett szabadulni ettől a kozmopolita imázstól, és rohamosan elmagyarosodott. Míg korábban az arisztokráciának legfeljebb harmadik-negyedik nyelve volt a magyar, ha egyáltalán beszélte, akkortól ez lett az anyanyelve.

Mégis a császárral gyakorta küzdő, szabadságharcos arisztokrácia helyett simulékonyabb társaság volt a XVIII. században.

Sz. A.: Az udvar hívta életre ezt a kört, természetes, hogy a birtokért, a címekért hűséget várt el, amit meg is kapott. De az arisztokraták számára is létfontosságú volt az udvarral a jó viszony, hiszen az adta a legitimitásukat, a rangjukat, ami meg is maradt egészen 1918-ig.

Az angol arisztokráciát szokták pozitív példaként említeni, hozzá képest a magyar mennyire volt elmaradott?