Irán elutasítja az Észak-Koreát sújtó szankciókat

1 perc

2006.10.16. 06:59

Teherán elutasítja az Észak-Koreát sújtó szankciókat - hangoztatta hétfőn Mahmúd Ahmadinezsád iráni államfő, aki azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsát (BT) fegyverként használja vezető szerepének kiterjesztésére.

Az elnök szerint az is törvénytelen, hogy a BT az urándúsítás felfüggesztését követeli Teherántól. Hozzátette, hogy Irán minden félelem nélkül folytatni fogja nukleáris tevékenységét.

Ahmadinezsád az iráni állami televízióban mondott beszédében végezetül azt állította, hogy a nyugati országok a BT-t olyan fegyverré alakították át, amellyel uralmukat kiterjesztve határozatokat hoznak a velük szembenálló országok ellen.