Nem szigorítja bevándorlási politikáját Svédország
Nem kíván változtatni bevándorlási politikáján a svéd kormány, amely a magyar romák elmúlt hetekben tapasztalt menedékkérelmi inváziójának problémáját felvilágosítási kampánnyal kívánja megoldani - közölte a svéd külügyminisztérium migrációs és menedékügyi főosztályvezetője szerdán.
Továbbra is célunk a menedékjog biztosítása az arra rászorulóknak, folytatni kívánjuk a bevándorlási hatóságok ellenőrzését, akárcsak az európai jogharmonizációs folyamatot a menedékjogi kérdésekben is" - jelentette ki a főosztályvezető. Egyúttal hangsúlyozta: új programként a kormány szeretné növelni a munkaerőpiacra érkező külföldiek arányát. Kebbon hozzátette: a stockholmi kormány elkötelezettségét sejteti, hogy a jelenlegi kormányfő, a mérsékelten konzervatív Fredrik Reinfeldt korábban, még ellenzékben bírálta a szociáldemokrata kormány néhány évvel ezelőtti előterjesztését, amely a bevándorlás korlátozását célozta.
A magyar romákkal kapcsolatos jelenségről Kebbon elmondta: mindenképpen új helyzetről van szó. Ilyen nagy arányban - szerda reggelig mintegy 250-300-an kértek menedékjogot - uniós polgárok még soha nem folyamodtak menekültstátusért. Hét szlovák, öt lett és négy holland állampolgár mellett a magyar kérvényezők száma 149 volt november 12-ig - derül ki az MTI birtokába jutott dokumentumból, amely szerint a nagy arányú kivándorlás október utolsó hetében kezdődött. Összesen 67 esetet regisztráltak a svéd hivatalok.
A külügyi osztályvezető közölte: a svéd kormány felvilágosító jellegű kommunikációs kampánnyal próbálja megkeresni a megoldást, a budapesti nagykövetség munkatársaival Baranya megye több településére is ellátogatnak. Emellett folyamatosan tesznek közzé hirdetéseket is a vidéki újságokban.
Arra a felvetésre, hogy ha nem lesz szigorítás a bevándorlási politikában, akkor hogyan tudnák kivédeni Románia, Bulgária - januárban csatlakozó uniós tagállamok - esetleges menedékkérőinek áradatát, Niklas Kebbon azt felelte: az egyelőre még számára is rejtély. Jövőre az igazságügyi minisztériumhoz átkerülő főosztály minden bizonnyal jogi módosításokkal is kell, hogy éljen majd - tette hozzá.