Kritikus szöveg

Gyakorlatilag elutasította Teherán vasárnap az orosz kompromisszumot, amely megoldást jelenthetett volna a Nyugat és a perzsa állam közti atomvitában. A teheráni külügyi szóvivő közlése szerint ugyanis már nem foglalkoznak a javaslattal, amelynek lényege, hogy a nukleáris üzemanyag készítésének legkritikusabb szakaszát, az urándúsítást Teherán és Moszkva közösen végezze orosz földön. Irán ugyanis nem hajlandó lemondani arról a jogáról, hogy saját maga dúsítson uránt. Teherán hiába állítja, hogy a nukleáris energiát kizárólag békés célokra szánja, az Egyesült Államok és már az Európai Unió (EU) is azt gyanítja, hogy Irán a polgári atomprogram leple alatt nukleáris fegyvert akar készíteni.

A moszkvai alku lehetett volna az áttörés, de míg Washington és az EU ragaszkodott ahhoz, hogy Irán tíz évre fagyassza be az atomkutatásait, Irán kétéves moratóriumot javasolt, és azt is csak az ipari méretű dúsításra. Az orosz javaslat véglegesnek tűnő kudarca alig néhány nappal azután vált világossá, hogy Mohamed el-Baradej, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) igazgatója - az együttműködés hiányára hivatkozva - elmarasztaló jelentést küldött Iránról az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT). Az IAEA februárban utalta Irán ügyét a BT elé, amely lapzártánk után - legkorábban e hét elején - vitatja meg a kérdést.

A Bush-kormány - London és Párizs támogatásával - arra szeretné rávenni Moszkvát és Pekinget, hogy a BT közleményben sürgesse Iránt a tárgyalásos rendezésre és az IAEA által támasztott feltételek, például a moratórium teljesítésére, ellenkező esetben pedig szankciókkal fenyegesse meg. A BT vétójoggal rendelkező öt állandó tagja a múlt pénteken már meg is kezdte az egyeztetéseket, de az Iránnal komoly gazdasági kapcsolatokat fenntartó Moszkva és Peking hallani sem akar büntető jellegű intézkedésekről.

Úgy tűnik, Teherán is vigyáz arra, hogy ne zárjon be minden kaput. Vasárnap például azt is közölte, hogy egyelőre nem tervezi az atomsorompó-szerződés felmondását (NPT), holott korábban azzal fenyegetőzött, ha a BT elé citálják, kilép az egyezményből, amely egyébként az urándúsítást nem tiltja, de az atomfegyver gyártását igen. Irán 18 éven át titkolta nukleáris kutatásait, azaz az NPT aláírójaként nem tett eleget bejelentési kötelezettségének, de miután fény derült a titokra, 2003-ban felfüggesztette a kutatásokat, és tárgyalásokat kezdett az EU-val, amely kereskedelmi és gazdasági segítséget kínált fel az iráni atomprogram leállításáért cserébe. A tárgyalások tavaly augusztusban szakadtak meg, miután Teherán - a lassú és számára nem kielégítő alkudozásokra hivatkozva - újrakezdte az uránfeldolgozást, az idén pedig a dúsítással kapcsolatos előkészületeket is (Irán kutatási nehézségeiről lásd keretes írásunkat).

Az Egyesült Államok legádázabb térségbeli ellenségének számító Iránnal szemben valójában nem került elő konkrét bizonyíték az atomfegyvergyártásra vonatkozóan. Az amerikai gyanút nemcsak a majd két évtizeden át történő iráni titkolózás táplálja, hanem az a kérdés is: miért van szüksége a világ negyedik legnagyobb kőolajexportőrének a számára így drága atomenergiára. Továbbá Irán igen jelentős rakétaprogramon dolgozik: a Reuters hírügynökség által a múlt héten megszerzett, nem amerikai hírszerzési adatok szerint például Irán azt tervezi, hogy nukleáris robbanófejek célba juttatására is képes legyen a kétezer kilométer hatótávolságú Sahab-3 rakétája.

Az Iránnal szemben gyanakvók februárban újabb muníciót kaptak, hiszen egy keményvonalas vallási vezető példa nélküli fatvát, vallási rendeletet adott ki, amely szentesítette az atomfegyver iráni bevetését az ország ellenségeivel szemben. Ezzel a síita papság egyik befolyásos tagja először kérdőjelezte meg Irán azon teokratikus hagyományát, miszerint a sária, vagyis a muszlim törvénykezés tiltja nukleáris fegyver használatát. A döntés ráadásul azért is aggasztó - vélik elemzők -, mert azt a Mahmúd Ahmadinedzsád elnökhöz állítólag legközelebb álló ultrakonzervatív ajatollah, Mohamed Tagi Meszbah-Jazdi egyik tanítványa hozta.

A kőkemény konzervativizmusa miatt csak "Krokodil professzornak" nevezett Meszbah-Jazdi csoportja gyakorlatilag ellenez mindenfajta közeledést a Nyugathoz, az ajatollah például áldását adta "az iszlám ellenségeivel" szembeni öngyilkos merényletekre is. Úgy tartják, ő vette rá a tavaly megválasztott neokonzervatív elnököt a nukleáris témában való hajthatatlanságra is. Elemzők szerint az iráni síita tanítás központjában, Kúmban egy vallási iskolában tanító Mohszen Garavian által hozott fatva célja, hogy megkezdjék a nukleáris fegyver birtoklásának teológiai igazolását. Azt, hogy milyen esetekben lehetne bevetni az atomfegyvert, a rendelet nem tartalmazza, de valószínű, hogy az Egyesült Államok bármilyen katonai beavatkozása elegendő indok volna.

A katonai csapást Washington ugyan nem zárja ki, de egyelőre egy belülről kezdeményezett rezsimváltás előkészítésében mesterkedik. Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter februárban az idei évre 85 millió dollárt kért a kongresszustól az iráni ellenzék támogatására, szemben a tavalyi tízmillióval. Többek között egy iráni nyelvű műholdas csatorna sugárzását tervezik, amely bátorítaná az iráni másként gondolkodókat. Minapi közlés szerint az amerikai külügyminisztériumban új iroda nyílik, amely kizárólag az iráni ügyekkel foglalkozik majd, és növelik a diplomaták számát azokban a fővárosokban, ahol kapcsolatot lehet kialakítani a száműzött iráni ellenzékkel. Teherán egyébként feltűnően szigorú a hazai elégedetlenkedőkkel szemben: nemrég a ki nem fizetett bérek miatt sztrájkba lépett buszsofőrök elleni erőteljes fellépés keretében több mint ezer embert tartóztattak le.

Térségbeli politikájával az Egyesült Államok egyébként akaratán kívül is erősítette Iránt. Először 2001-ben elsöpörte az afganisztáni tálib rezsimet, amely igen ellenséges volt a síita állammal szemben. Majd Szaddám Huszein iraki rendszerének 2003-as megbuktatásával Washington nemcsak egy másik régi ellenségétől szabadította meg Teheránt, de a bagdadi rezsimváltással hatalomra juttatta az iraki síitákat, akiknek vezetői közül többen is teheráni száműzetésből tértek haza, és nyelvi-kulturális szálakkal kötődnek iráni szövetségeseikhez. Ezáltal Irán befolyása rendkívüli módon megnőtt Irakban, ami az arab világ régóta elnyomott síita kisebbségeire is nyilván hatással van. Irán erősödő önbizalmát mi sem mutatja jobban, mint éppen a nukleáris kutatáshoz való ragaszkodás. A The New York Times szarkasztikusan jegyezte meg, Irán akár történelmi aranykorként is tekinthet majd George W. Bush elnökségére.

KERESZTES IMRE