Újabb három Gyurcsány-csomagot érintő beadványról döntöttek
Újabb három, a Gyurcsány-csomagot érintő beadványról döntött kedden az Alkotmánybíróság(Ab) - közölte Bihari Mihály, az Ab elnöke.
Újabb három, a Gyurcsány-csomagot érintő beadványról döntött kedden az Alkotmánybíróság(Ab) - közölte Bihari Mihály, az Ab elnöke.
A Fidesz alelnöke szerint minden eddiginél durvább megszorításra készül a kormány a 2007-es költségvetésben.
Soron kívül tárgyalja az Alkotmánybíróság (Ab) az államháztartás egyensúlyát javító különadókról és járadékról, a házipénztáradóról és az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvények kapcsán benyújtott indítványokat - tájékoztatott Bihari Mihály, az Ab elnöke.
Az MSZP májusi, balatonöszödi frakcióülésén többen is a készülő Gyurcsány-csomag kockázataira hívták fel a figyelmet. Vitányi Iván szerint „saját magunkkal kell szembenézni a történelemben”. Veress József szerint "ebbe bele lehet bukni.”, és ha nem csinálunk semmit, őszre a nemzetközi pénztőke kirúgja a forint alól a sámlit, akkor tuti, hogy elveszítjük a 2010-es választást". Török Zsolt szerint csak köszönet illeti mindazokat, akik ezt a művészi diplomáciai trükköt eljátszották az elmúlt két évben.
Egyik oldalon a kormányzati sikerpropaganda, amely szerint a magyar elnökség páratlan eredményeket elérve ismét naggyá tette Európát, a másik oldalon pedig a rengeteg kérdőjel, hogy ezt vajon mivel lehetne alátámasztani. Elemzésünkben sorra vesszük az egyes területeket, az azokhoz kapcsolódó magyar álláspontot és a tényeket, amelyek segítenek eloszlatni a narancsszínű ködöt.
Már több közvélemény-kutatásban megelőzi a Tisza Párt a Fideszt, az online térben pedig köröket ver az új ellenzéki vezető a miniszterelnökre. A kérdés már csak az, kitarthat-e a lendület a következő választásig, és a NER-gépezet nagyágyúival is felveszi-e a versenyt Magyar Péter. HVG-Ténytár.
Első kampánya során Trump közölte: szereti azokat, akik nem tanultak. És az embereivel együtt most szakmányban kívánja növelni a számukat – figyelmeztet a Bloomberg.
Dúl a telekomháború Indiában a műholdas internetszolgáltatásért. Ennek során a Jio vált a világ legnagyobb mobiladat-szolgáltatójává.
Nem kellett körmöt rágni, mint 2016-ban. Nem volt (vélt) indok kétségbe vonni a választási eredményt, mint 2020-ban.