ROMAJELENTÉS AZ EP-BEN

1 perc

2006.06.06. 22:00

"A roma nők ellen elkövetett szélsőséges emberi jogsértések" haladéktalan kivizsgálását, az elkövetők mielőbbi...

"A roma nők ellen elkövetett szélsőséges emberi jogsértések" haladéktalan kivizsgálását, az elkövetők mielőbbi megbüntetését, az áldozatok kárpótlását, a "kényszersterilizálás megelőzését és törvényen kívül helyezését", a "faji alapú szülészeti elkülönítés" megszüntetését szorgalmazza egyebek közt az európai roma nők helyzetéről a múlt héten az Európai Parlamentben (EP) elfogadott, úgynevezett saját kezdeményezésű, nem kötelező érvényű jelentés. Járóka Lívia, az Európai Néppárt jelentéstevője a plenáris vitában rámutatott: bár az EP tavaly áprilisban határozatban hívta fel a figyelmet a romák kirekesztettségére, szegénységükre, az őket sújtó magas munkanélküliségre, a velük szemben gyakorolt diszkriminációra és szegregációra az oktatásban, a munkahelyeken, a lakhatásban és az egészségügyben, és korábban az Európai Bizottság is jelentést tett közzé ez ügyben, a romák helyzete nem változott, sőt sok esetben romlott. A magyar képviselőnő emlékeztetett arra, hogy becslések szerint néhány tagállamban - így Magyarországon is - az aktív korú népességen belül a romák aránya 2050-re várhatóan meghaladja a nem romákét.