Kínai és indiai gazdasági száguldás

1 perc

2006.12.19. 22:00

Kína a világ negyedik legnagyobb gazdaságává vált az idén, sőt egyes számítások szerint rövidesen megelőzheti a még harmadik Németországot is. A kínai gazdaság 2006-ban ismét 10 százalék körüli ütemben nőtt, hiába fogadkozott Peking, hogy a túlfűtöttség elkerülésére visszafogja a tempót. Nem törte meg a lendületet - és a kereskedelmi többletet sem mérsékelte -, hogy az USA nyomására, ha óvatosan is, de hagyta felértékelődni valutáját, a jüant. A lendületes export nyomán valutatartaléka az év végére meghaladta az ezermilliárd dollárt, és e tekintetben világelsővé vált, megelőzve Japánt. A kínai gazdaságpolitikusok ezt látva az import növelését és a belső kereslet ösztönzését javasolták.

Kína mellé az idén felzárkózott India, ahol szintén 10 százalék közelében járt a gazdasági növekedés. A kínai óriáscégek mellett több indiai nagyvállalat is megjelent a világpiacon, és nem kis feltűnést keltve amerikai és európai cégeket vásároltak fel. A nemzetközi gazdaságban egyre fontosabb tényezőként fellépő, és egyformán "energiaéhes" Újdelhi és Peking megállapodott, hogy felhagynak az olajlelőhelyekért folytatott árfelhajtó versenyükkel, és egyeztetik terjeszkedésüket.

A két ország továbbra is eltérően, de egymást kiegészítve fejlődött. India - regionális széttagoltsága miatt - kevésbé tudta központi feladatokra összpontosítani erejét, költségvetése krónikusan deficites, infrastruktúrája elmaradottabb, angol mintára kiépült jogrendszere viszont fejlett, a gazdaság ereje pedig a szolgáltatási szektorban, különösen az információtechnológiában rejlik. Az egypárti rendszert fenntartó Kína - részben a hatalmi centralizáció következtében - gőzerővel fejlesztette az infrastruktúrát. A fő irányokat továbbra is közvetlenül befolyásolta az állam, amely küzdött a korrupcióval. Az ország eközben olcsó munkaerejével az ipari termelés tőkeigényes "globális műhelyévé" vált, ahonnan egyre nagyobb hozzáadottérték-tartalmú termékek áramlottak a világ minden szegletébe.

A két ázsiai országnak is köszönhetően a világgazdaság az idén immár az ötödik egymást követő évben produkált 4 százalékot meghaladó növekedést. Az USA-ban fékeződött ugyan az ütem, de még így is 3,5 százalékos volt. A nyersanyagpiaci áremelkedésnek s a korábbinál fegyelmezettebb gazdaságpolitikának köszönhetően jól teljesített Afrika. Kifejezetten jó évet zárt Európa, ahol az EU eredményének jót tett, hogy magához térni látszott a francia és a német gazdaság is.