Tandíjellenes tüntetés

1 perc

2006.12.19. 22:00

OKTÓBER 19.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája által vártnál jóval kevesebb diák tüntetett a tandíj bevezetése ellen a budai Várban. A parlament kormánypárti többsége júliusban szavazott a felsőoktatási képzési részhozzájárulás bevezetéséről, így jövőre az államilag finanszírozott képzésben is kötelező lesz a tandíj. Az alapképzésben évi 105 ezer forintos, a mesterképzésben pedig 150 ezer forintos (plusz-mínusz 50 százalék) hozzájárulást kérhetnek majd az intézmények azoktól a hallgatóktól, akik tanulmányaikat a 2007-2008-as tanévben kezdik meg. Az egyetemek és főiskolák megtarthatják a tandíj teljes összegét, de legalább az egyharmadát ösztöndíjra kell költeniük. Mindez októberben vált véglegessé, ekkor szavazták meg másodszor is az MSZP-s és SZDSZ-es képviselők a felsőoktatási törvény módosítását. Az újratárgyalásra azért volt szükség, mert Sólyom László köztársasági elnök alkotmányellenesnek találta a törvénymódosításban szintén szereplő, az egyetemek gazdasági tanácsainak bizonyos kérdésekben vétójogot adó passzust, s emiatt nem írta alá a jogszabályt. Az Alkotmánybíróság szeptemberben kimondta a kifogásolt passzus alkotmányellenességét, így azt az új változatból egyszerűen kihagyták.