Bitó Szaddám Huszeinnek

1 perc

2006.12.19. 22:00

NOVEMBER 5.

Kötél általi halálra ítélték első fokon Szaddám Huszein volt iraki elnököt, miután a bagdadi bíróság bűnösnek találta 148 síita 1982-ben általa elrendelt kivégzésében. A volt diktátor ellen megkezdődött a második per is, amelyben a kurdok elleni - vegyi fegyverrel is végrehajtott - 1988-as, legalább 100 ezer áldozattal járó népirtással vádolják. Az ítélet csak tovább szította az országban az év eleje óta egyre inkább polgárháborús jelleget öltő mészárlást, amelyet képtelen volt megfékezni a hónapokon át tartó huzavona után Nuri al-Maliki vezetésével májusban alakult nemzeti egységkormány. Az erőszak a szamarrai síita szentély elleni februári merénylet után szabadult el a síiták és a szunniták között, és a fő törésvonal immár nem az ellenállók és a külföldi megszállók, hanem az iszlám két szárnya között húzódott. Az ország belbiztonsági helyzetén az sem javított, hogy júniusban egy amerikai légi csapásban meghalt Abu Muszab al-Zarkavi, az al-Káida iraki szárnyának vezetője.