Felülvizsgálják a bősi erőmű működtetési szerződését
Pozsony felülvizsgálná a villamos művek olasz főrészvényesével kötött szerződést a bősi erőmű működtetéséről, mivel a kormányfő szerint az előnytelen a szlovák államra nézve - írta a radio.hu.
A kormányfő a reaktor kikapcsolásakor azt is elmondta, hogy a bősi vízerőmű működtetéséről kötött bérleti szerződést alapos jogi elemzésnek vetik alá, mert minden jel szerint előnytelen az államra nézve. Az erőmű kormánybiztosa korábban mintegy 7 milliárd forintos ráfizetésről beszélt a bérlet kapcsán.
A miniszterelnök szerint ha jól értelmezik a szerződésben talált elképesztő hiányosságokat, a bérleti szerződés az első pillanattól fogva érvénytelen. A bírált bérleti szerződés szerint az olasz cég alkalmazottai állítják elő és forgalmazzák a bősi villamos energiát. A bevétel 65 százaléka az államot, 35 százaléka az olasz tulajdonost illeti meg. Az országban működő többi erőmûvekkel ellentétben a bősi nem kerülhetett a többségi részvényes, az olasz Enel tulajdonába, mert még nem zárták le a szlovák-magyar vízlépcső-vitát.
(radio.hu)