„Az elhunyt jóságban szenvedett” – a Radnóti Színház feldolgozásában nem zúgnak a harangok, mint Lars von Trier filmjében

 „Hol a harangzúgás? Örülni sem tudnak? Itt nincsenek harangok?” – kérdezi a férfi, akinek alighanem ez élete legboldogabb napja. A tiszteletes felpillant a toronyba, amiről régóta tudja, hogy üresen áll, majd azt válaszolja: „Az Úr imádatához errefelé nincs szükség harangra. Az errefelé valahol a világ vége, de valaminek a közepe is, kis sziget az Úr akarata szerint élő néhány emberrel.”

A Radnóti Miklós Színház bemutatója a közel 30 éve született Hullámtörés adaptációja. A film rendezője, Lars von Trier saját normái szerint cselekvő alkotóként e világon rejtve létező túlvilági történetet mutat meg, mocsárra épült lakóföldet, amit a permetező esőtől magához vett a szárazság, dermesztő magányt, amihez az elvárásokat, a normákat, a szabályokat mérik. Von Trier konkrét korba, az 1970-es évekbe, és konkrét helyszínre, a legészakibb Skóciába helyezte drámai történetét: az országba, amiről mindenki hallott, de minél északabbra hatol benne, egyre kevesebbet tud róla.