Meghalt egy magyar biztonsági őr Bagdadban
Egy magyar biztonsági őr is életét vesztette szerdán Bagdadban egy civil szervezet konvoja elleni támadásban, amely összesen négy halálos áldozatot követelt.
Campbell szerint eddig csak két holttestet sikerült megtalálni, s azt nem közölte, hogy mely állampolgárokét. Egy névtelenséget kérő biztonsági forrás szerint a rajtaütés szerda délelőtt történt a nyugati Jarmuk negyedben, és más források által eddig még nem visszaigazolt állítása szerint a támadásban hat iraki őr halt meg. Ugyanezen biztonsági forrás szerint a fegyveresek háztetőkről vették kereszttűz alá konvojt, amelyben több gépkocsi kigyulladt, a benne ülők pedig szénné égtek. A támadók hosszú perceken át tartották gépfegyvertűz alatt a járműoszlopot - mondta a forrás. Ezen értesülés szerint a támadók tűz alá vették a nemzetközi biztonsági cég - erősítésként a helyszínre érkező - második konvoját is, de e támadásnak nem voltak áldozatai.
Leslie Campbell, az NDK igazgatója úgy tudja, hogy a biztonsági cég emberei viszonozták a támadást és tűzpárbaj alakult ki. A helyszínen az amerikai nagykövetség munkatársai próbálják tisztázni a helyzetet - közölte a bagdadi diplomáciai képviselet szóvivője, Lou Fintor. A rajtaütés akkor történt, amikor egyik programját befejezve az NDI konvoja kihajtott a legjelentősebb iraki szunnita párt, az Iszlám Párt bagdadi székházából.
Az NDI Irakban 2003 óta végez demokráciafejlesztő tevékenységet, s első ízben veszítette el egy főállású alkalmazottját az országban. 2004-ben már életét vesztette egy, a szervezet mellett szolgáló biztonsági őr.
A biztonsági őr már a harmadik magyar, aki elhunyt a 2003-ban kezdődött iraki háborúban. 2003 novemberében egy amerikai útellenőrző ponton lelőtték a Toifor Hungária Kft. magyar munkatársát, Varga-Balázs Pétert. Az első vizsgálatok szerint a 26 éves győri egyetemistát vélhetően azért lőtték le, mert arab öngyilkos merénylőnek nézték.
A 300 fős iraki magyar katonai kontingensből egy öngyilkos bombamerénylet következtében 2004 februárjában többen megsérültek, júniusban pedig egy távirányított pokolgép ölte meg Nagy Richárd szakaszvezetőt.
A Magyar Köztársaság kormánya részvétét fejezi ki az Irakban életét vesztett magyar állampolgár családjának - közölte Danks Emese kormányszóvivő szerdán este.
Megdöbbenve értesültünk a hírről, hogy ismét életét vesztette egy magyar állampolgár Irakban. A hozzátartozóknak őszinte együttérzésünket fejezzük ki - írta Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője.
A külügyi tárca egyelőre nem tud részleteket a bagdadi támadásról - mondta Polgár Viktor külügyi szóvivő. Az iraki fővárosban nincs magyar külképviselet, a jordániai magyar nagykövet van akkreditálva, a külügyi tárca az ammáni missziót utasította, hogy amit lehet, derítsen ki a történtekről - tette hozzá Polgár Viktor.
„Kértünk minden Irakba utazó, ott munkát vállaló magyar állampolgárt, hogy regisztráltassa magát a magyar külügyminisztériumban. Ez két éve volt, akkor kaptunk egy listát, azóta viszont senki, sem személy, sem pedig cég nem jelentkezett, pedig biztosan vannak kint tevékenykedő magyarok” - közölte a szóvivő.