Szunnita erődbe látogatott Irak síita kormányfője

2 perc

2007.03.13. 17:25

Az iraki szunnita ellenállás egyik erődítményébe, Ramádiba látogatott nagy meglepetésre kedden a síita Núri el-Máliki miniszterelnök.

Núri al-Máliki. Gesztus
Az iraki kormányfőt a belügyminiszter kísérte el a szimbolikus jelentőségű útra el-Anbár tartomány székhelyére. Máliki helyi törzsi vezetőkkel, a kormány képviselőivel és katonákkal találkozott a felkelők egyik erődítményének számító, Bagdadtól nyugatra fekvő tartományban.

A találkozóit a Ramádi peremén lévő Blue Diamond (Kék Gyémánt) támaszponton, az amerikai katonaság és a 7. iraki hadosztály körletében bonyolította le. A városban megerősítették az őrjáratokat, és gépkocsi-használati tilalmat rendeltek el.

Miközben az amerikai és iraki katonaságot Bagdadban összpontosítják, Máliki az előre be nem jelentett utazással azt kívánta hangsúlyozni, hogy a kormány a vidék sorsával is foglalkozik. A miniszterelnök egyik tárgyalópartnere egy törzsi szövetség vezetője volt, aki elszánta magát az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet elleni harcra. A szövetség ellenzi al-Kaida tervét, hogy szunnita kalifátust hozzanak létre, és mindennaposak az összecsapások közöttük. Amerikai katonai parancsnokok azt jósolják, hogy a Bagdadból kiszoruló felkelők egyebek között al-Anbárban próbálják megvetni a lábukat.

Málikit elkísérte az amerikai expedíciós erők új főparancsnoka, David Petraeus tábornok is. Az invázió kezdete óta az amerikai veszteségek 35 százaléka jutott erre a sivatagos tartományra, ahol 25 ezer amerikai teljesít szolgálatot, és még 4 ezer főnyi erősítés várható.

Az iraki elnök szerint a kurd és síita milíciák nehézségek nélkül át tudnák venni az ország ellenőrzését, ha az amerikai csapatok kivonulnának. Dzsalal Talabani, aki maga is egy olyan kurd párt élén áll, amelynek saját milíciája van, az ar-Rai ammáni lapban megjelent interjújában állította ezt. Az elnök gyógykezelésen tartózkodik Jordániában két hete, de egy-két napon belül hazatér.

Talabani nagy jelentőséget tulajdonított a múlt hét végén Bagdadban rendezett nemzetközi értekezletnek, amelyen Szíria és Irán is részt vett. Az iraki elnök szerint ha e két ország megegyezne, "az eredmények hónapok alatt megmutatkoznának a harctereken". "Az irániaknak megvannak az információik a terroristákról, és megvannak a képességeik, hogy kezeljék őket" – mondta.

Mai történés az is, hogy apjuk mellé temették a felakasztott Szaddám Huszein volt diktátor két rettegett fiát, akit még 2003-ban amerikai katonák öltek meg. Udaj és Kuszaj sírja ugyanabban a temetőben, de párszáz méterre volt a családi sírbolttól, ahová most áthelyezték őket.