Fegyverszállító lehetett az újabb móri gyanúsított

1 perc

2007.05.17. 10:59

A móri mészárosok fegyverszállítója lehetett a rendőrség gyanúja szerint az a férfi, akit e héten kedden fogtak el a móri mészárlással összefüggésben - értesült a HavariaPress.

Az öt évvel ezelőtti példátlan bűncselekménnyel kapcsolatba hozott gyanúsítottat az ORFK Nemzeti Nyomozó Iroda lőfegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel gyanúsította meg. A nyomozók elsődleges adatai szerint a kedden Tatabányán elfogott férfi sorozatlövő, illetve maroklőfegyvert adott el a 2002. május 9-i bankrablás februárban kézre kerített, feltételezett elkövetőjének, N. Lászlónak. 

A mészárlás ügyében ez év elején két tatabányai férfit - N. Lászlót és W. Róbertet - gyanúsított meg a rendőrség, ám korábban Kaiser Edét már jogerősen el is ítélte a bíróság ugyanezen bűnügy miatt, feltételezett társa, Hajdú László ügye pedig jelenleg is bírósági szakaszban van.