Nagy filmek, nagy szerepek: Robert De Niro életműve olyan, hogy nem lehetett nem díjazni Cannes-ban

Sötétség és neonvilág – New York szelleme

Hogy lehetsz magányos egy olyan városban, ahol tízmillióan vesznek körül, és mindenki ugyanarra vágyik: társaságra? Az 1976-ban bemutatott Martin Scorsese-filmben, a Taxisofőrben Robert De Niro alakította a vietnámi veteránból a metropolisz éjszakai Sztalkerjévé váló antihőst. A sötétséget neonfénnyel kísértetiessé tevő, lélekszaggató zenét visszhangzó New York mocskát azóta sem takarította el a filmben megjövendölt, „a város összes mocskát elmosó nagy-nagy eső”. De Niro Travis Bickle-ként egy senki, aki arról álmodik, hogy valaki lesz, de valahogy mindig ugyanoda kanyarodik vissza; az élet egy rosszul fizető fuvar a borgesi mintázat alkotta labirintusban, akármerre indulsz el, újra és újra a magad útját keresztezed.

Az eljövetelre és az igazságtételre rituális önszuggesztióval készül: meztelen felsőteste, mohikánfrizurája és megvető fintora a híres „Hozzám beszélsz?” tükörjelenetben mindent elmond a megváltást kereső, de keserű és véres leszámolással végződő film üzenetéről. Alighanem ez a legmaradandóbb jelenése, bár első Oscar-díját már két évvel korábban megkapta A keresztapa 2.-ben az ifjú Vito Corleone megformálásáért.