Medián: a többség nem bízik a rendőrségi vezetőcserékben

1 perc

2007.05.24. 06:27

Az emberek háromnegyede helyesli, hogy menesztették a rendőri vezetőket és a szakminisztert - derül ki a Medián közvélemény-kutató intézet legfrissebb felméréséből.

Az elmúlt hetekben a népesség kétharmadának romlott a véleménye a rendőrségről - idézi a felmérést a csütörtöki Népszabadság. A rendszerváltás után a rendőrség képes volt megváltoztatni az önmagáról szóló közvélekedést, jelentős bizalmat szerzett. Ez a bizalom tavaly ősszel elveszett, a mostani botránysorozat pedig tovább rontott a rendőrség megítélésén.

A felmérésben megkérdezettek többsége nem hiszi, hogy a vezetők cseréje javít a helyzeten.

A Népszabadság úgy tudja, hogy a miniszterelnök rövidesen, talán már holnap bejelenti, ki lesz az igazságügyi minisztérium új vezetője. A lap több forrása szerint a miniszteri posztra komoly esélye van Takács Albertnek, aki eddig az állampolgári jogok országgyűlési biztosának helyettese volt.