Börtönbe vonul Lendvai egykori kampányfőnöke
Három év börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla tegnap jogerősen Lendvai Ildikó egykori kampányfőnökét, Csonka Gábort - tudósít a Magyar Nemzet.
Három év börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla tegnap jogerősen Lendvai Ildikó egykori kampányfőnökét, Csonka Gábort - tudósít a Magyar Nemzet.
Sajtóértesülések szerint a háttérben már megkezdődtek az ötpárti egyeztetések a kampányfinanszírozás új szabályozásáról.
Az MSZP szerint a Fideszhez közeli tanácsadó cég és az adófizetők pénze állt a hódmezővásárhelyi kommunikációs kampány mögött, amikor a mentőben meghalt mindszenti férfit az egészségügyi reform első áldozatának nevezték - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője.
Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető a tabuk trónfosztását, a kockázatos, ám elkerülhetetlen változtatások „bevállalását” hangsúlyozta parlamentben, a kormány első évéről rendezett politikai vitanapon.
Az év utolsó hónapjaiban is folytatódott a Tisza néppártosodása, már nemcsak a fiatalabbak, hanem a középkorúak is Magyar Péter pártját preferálják a Fidesszel szemben. A legidősebb és legalacsonyabb iskolázottságú csoportok viszont változatlanul masszív támogatói a kormánypártnak.
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel, öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Péterfy Gergelynek most az alábbi készletből kellett ihletet merítenie: sürgősségi, bástyasétány, terrormenet, járványriadó, akadálymentes.
„A finnek is türkök, csak tiszta lappal indultak” – jegyzi meg KAP, ugyanis a humoristák éppen a miniszterelnök keleti barátkozásáról beszélgetnek. Szóba kerül, hogy milyen egy ökodiktátor, aki politikai ellenfelét komposztálja. Megtudhatjuk, milyen illusztris társaságban tölti az idejét a Türk Tanácsban Orbán Viktor. Még az is felmerül, hogy akkora volt mindig a barátság, hogy talán Mohácsnál nem is védekeztünk. Végül az is kiderül, mi köze van Ceglédi Zoltánnak a türkökhöz.
A fordítás megtanítja az embert különösen mélyre hatolni a nyelvben – mondja az indiai fordító, szerkesztő, író Girdhar Rathi, akit egy magyarországi ösztöndíj tett a magyar irodalom rajongójává. Magyar írók, költők műveit általában angolból fordítják hindíre, de Rathi magyar eredetiből fordít – az alábbi interjút készítő Köves Margit, a Delhi Egyetem oktatójának segítségével. A cikk a Szeretettel Delhiből című sorozatunk része.
Biztonság, biztonság, biztonság – ez a Donald Tusk vezette lengyel kormányzat mottója az EU soros elnökségéhez, amelyet január elsején vesz át Orbán Viktortól. Bírálatból is kijut az elődnek, de sokkal finomabban, mint korábban.
Dúl a telekomháború Indiában a műholdas internetszolgáltatásért. Ennek során a Jio vált a világ legnagyobb mobiladat-szolgáltatójává.