Az OTP tartotta izgalomban a tőzsdét

1 perc

2007.06.20. 16:03

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 196,39 pontos emelkedéssel, 26762,17 ponton zárt szerdán, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,74 százalékos erősödés.

A részvénypiac forgalma szerdán 24,66 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz viszonyítva. Az MTI által megkérdezett üzletkötők kiemelték az OTP-t. Miután olyan hírek jelentek meg, amelyek szerint az OTP-ben 5 százalék feletti részesedéssel rendelkező üzletember, Megdet Rahimkulov 10 százalék fölé növelné befolyását. Ezt a hírt az üzletember ugyan cáfolta - de egyes vélemények szerint - olyan brókercég vásárolta az OTP részvényeit délután, amely mögött Megdet Rahimkulov érdekeltségét sejtik.

Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank üzletkötője a kis papírok közül kiemelte az Émászt és a Linamart. Az Émász 3,86 százalékkal, 1000 forinttal 26900 forintra erősödött, forgalma 140 millió forint volt. A Linamar árfolyama 20,7 millió forintos forgalom mellett 9,74 százalékkal, 380 forinttal 3520 forintra esett.

Nagy Péter, az Unicredit üzletkötője elmondta: optimista hangulat uralkodott a nyugat-európai piacokon. Kiemelte: "nem tett jót" a forint árfolyamának erősödése. A BUMIX 44,96 pontos emelkedéssel, 3139,61 ponton zárt, a keddi záráshoz képest ez 1,45 százalékos erősödés. Az OTP 14,9 milliárd forintos forgalom mellett 230 forinttal, 2,42 százalékkal 9750 forintra erősödött. A Magyar Telekom 1,75 milliárd forintos forgalom mellett 3 forinttal, 0,30 százalékkal 990 forintra erősödött. A Mol árfolyama 150 forinttal, 0,61 százalékkal, 24300 forintra esett, forgalma 4,54 milliárd forint volt. A Richter árfolyama 30 forinttal, 0,08 százalékkal 35470 forintra csökkent, forgalma 1,5 milliárd forintot tett ki. Az Egis 105 forinttal, 0,50 százalékkal 21105 forintra gyengült, forgalma 102,65 millió forint volt.