BKV: ellenzik a leépítést az érdekvédők
A Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ellenzi a leépítést a BKV-nál, nem látja indokoltnak a menedzsment döntését - mondta Nemes Gábor, a szövetség alelnöke.
Hozzátette: megfelelő módon - például egyeztetett tárgyaláson -, a törvény előírása szerint kellett volna tájékoztatni a szakszervezeteket. "Ez nem történt meg" - mutatott rá. Nemes Gábor kiemelte: a létszámleépítést megfelelően indokolni kellene, bemutatni a BKV új szervezeti felépítését, azt, hogy milyen változásokat tervez a cég. Beszélt arról, hogy tudomásuk szerint az üzemi tanácsot hivatalosan nem tájékoztatták a létszámleépítésről.
Mint mondta, a szövetség jogi képviselő bevonásával kívánja a munkáltató által hétfőre kitűzött tárgyalást megkezdeni. "Minden törvényes eszközt be fogunk vetni, hogy a munkavállalók munkahelyének a biztonságát megőrizzük" - jelentette ki a szakszervezeti szövetség alelnöke.
A BKV Zrt. szerdán azt tudatta, hogy összesen mintegy ezer dolgozót bocsátanak el; a létszámleépítés első szakaszában eddig csaknem 550 dolgozó vált meg a társaságtól, a következő időszakban a reorganizáció keretében mintegy 400 dolgozót bocsátanak el. Mint írták, a létszámleépítést az teszi szükségessé, hogy az utasok jobb kiszolgálásáért a társaságot költséghatékonyabban működtethessék.
"Szerdán az üzemi tanács és a szakszervezetek értesítést kaptak arról, hogy az eddigieken felül közel 400 dolgozó elbocsátása válik szükségessé annak érdekében, hogy a társaság reorganizációja meghozza a várt eredményt" - áll a cég közleményében. Hozzáteszik: az ésszerűsítés a társaság igazgatósága által elfogadott szervezeti és működési szabályzat alapján történik, a létszámleépítés folyamatában a szükséges egyeztetéseket végrehajtják a munkavállalókat képviselő szervezetekkel.