Az iPhone második verziója 250 dollárba kerül majd?

1 perc

2007.07.18. 14:42

Az Apple világszerte szinte hisztériába torkolló érdeklődéssel övezett multimédiás készüléke az iPodot, telefont és internet-elérésre alkalmas eszközt egyesítő iPhone igencsak borsos áron kapható a tengeren túl. Egyes értesülések szerint viszont a második generációs készülék jóval megfizethetőbb összegért még az idén a boltok polcaira kerülhet.

Újra megy a ködösítés
© Apple
Az Engadget című technikai blog a tajvani DigiTimes című lap értesüléseire hivatkozva bocsátkozott találgatásokba az iPhone jövőjét illetően. A távol-keleti újság szerint a tajvani Wintek nevű cég nagyobb kaliberű megrendelést kapott a második generációs készülékek érintőképernyőinek legyártására. A riport szerint a Wintek már teszteli is az új kijelzőket, s állítólag az Apple szeptember környékén már piacra is dobja az új változatot, várhatóan 249 és 299 dollár közötti összegért.

Arra nem tér ki sem az Engadget, sem a DigiTimes, hogy hol lehet majd hozzájutni ehhez a második generációs iPhone-hoz, igaz azt hozzáteszik, hogy szintén szeptemberre ígérték a készülék nem amerikai piacokra szánt verzióját. Igaz, ennek ellentmondani látszik a J.P. Morgan elemzőjének, Kevin Changnak a víziója az iPhone nano-ról, amely az Apple zenelejátszójához hasonlóan egy kisebb méretű, korlátozottabb tudású eszközt takarhat.

Az információt egyelőre nem erősítették meg, de nem is cáfolták az érintett cégek, persze lehet, hogy tudatos a szivárogtatás az Apple részéről, hogy megismételjék az iPhone érkezése előtti tömeghisztériát.