„Akit ez nem érint, annak nincs mit kérdeznie” – mondta Kocsis Máté az „átláthatósági” törvényjavaslattal kapcsolatos aggodalmakra, és más kormánypárti politikusok is hasonlóan próbálták elmagyarázni, hogy a független sajtó és a civil szervezetek ellehetetlenítését előkészítő jogszabály nem is az, aminek látszik. Legújabban pedig Gulyás Gergely írta le Ruszin-Szendi Romulusz állítólagos letartóztatási szándékáról, hogy „aki betartotta a törvényeket, és nem működött együtt ukrán kémekkel a hazája érdekeivel szemben, annak nincs mitől tartani!”. Ám ha végigtekintünk a magyar történelmen, van okunk összerezzenni, ha ezt az érvelést halljuk.
Nem ez lenne ugyanis az első alkalom, amikor kiderül, hogy a hatalom állítása szerint csak egy szűk, tisztességtelen réteget célzó fenyegetés bárkit elsöpörhet, aki éppen útban van. Hoztunk is rá 4+1 példát az elmúlt 120 évből.
Az 1918-as nagy összeomlást kaotikus viszonyok követték, előbb Károlyi Mihály gróf próbált megbirkózni a képességeit alaposan meghaladó feladattal, majd miután ez nem sikerült, és a legközelebbi munkatársai elárulták, kényszerűen átadta a terepet a lenini forradalmi terror hevületében égő kommunistáknak. Az új rendszer programját Egerben a kommunistákkal szövetkező szociáldemokrata Hegedűs Márton ismertette:
A proletárdiktatúra csak a nagyok és hatalmasok, a főurak, főpapok és zsidó bankárok ellen irányul, s addig megy előre, míg célját eléri. A kisembereknek nem kell félni a proletárdiktatúrától, csak dolgozni kell mindenkinek.
Ez aztán a vörösterror keretében némileg másként alakult, különösen a Duna–Tisza közén, ahol a különböző ellenforradalminak nevezett, de valójában a tanácskormány agrárpolitikája ellen tiltakozó megmozdulások felszámolása folyamán igen sok kisember esett áldozatául a forradalmi terrornak. Sőt, még maga Hegedűs Márton is jobban tette volna, ha fél a proletárdiktatúrától, mivel a Rákosi-korszakban már a szociáldemokraták jobboldalához sorolták, 1950-ben letartóztatták, és a kistarcsai táborba internálták. Ott is halt meg két év múlva, máig tisztázatlan körülmények között.
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
