Szilvásy aláírása is szerepelt Zuschlagék pályázati támogatásain

2 perc

2007.09.07. 13:15

Szilvásy György, a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter is megfordulhat még Zuschlag-ügy kapcsán a Kecskeméti Városi Ügyészségen. Információink szerint ugyanis többek között ő is – még sportminisztériumi államtitkáraként – ellenjegyezte azokat a pályázati anyagokat, amelyek különböző alapítványok – köztük a Zuschlag Jánoshoz kötődőek – támogatásáról szóltak.

A Zuschlag-ügy elérte a Magyar Szocialista Párt felsőbb köreit is, hiszen ismert, a nagy kárt okozó csalás ügyében a Kecskeméti Városi Ügyészségen meghallgatták már Baja Ferencet, a kancellária államtitkárát, Ujhelyi István önkormányzati államtitkárt, Arató Gergely oktatási államtitkárt és Tüttő Kata budapesti szocialista politikust. Tudomásunk szerint a vádhatóság nem sokára meghallgatja Mesterházy Attilát is, hogy mit tud a Fiatal Baloldaliak Szövetségéhez kötődő alapítványok eltűnt pályázati pénzeiről.

Előfordulhat, hogy rajtuk kívül még Gyurcsány Ferencnek miniszterelnöknek, a Gyermek- Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM) volt vezetőjének tanúként való meghallgatása is felvetődik, miután egy, a Magyar Nemzetben megjelent tanúvallomás szerint a tárcánál „miniszteri utasításra döntöttek az alapítványoknak odaítélt támogatásokról.” Továbbá tanú lehet az ügyben Szilvásy György titkosszolgálatokat felügyelő miniszter is, mivel tudomásunk szerint az ő aláírása is szerepel az alapítványok, egyesületek által elnyert pályázati támogatások papírjain. A miniszter szóvivője, Dóra-Tóth Andrea révén a hvg.hu-val közölte, amennyiben hivatal megkeresést kap az ügyészségtől, akkor, mint törvénytisztelő állampolgár, teljesíti a kötelességét, és segíti a hatóság munkáját.

Ismert, Zuschlag Jánost és hat társát különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsította meg nem rég a Kecskeméti Városi Ügyészség, egy gyanúsítottat pedig, Zuschlag személyi titkárát, Lados Istvánt még körözik. A vádhatóság szerint a gyanúsítottak alapítványok és egyesületek révén jutott pályázati pénzhez, amelyből több mint 50 millió forint eltűnt, felhasználásával a mai napig nem tudtak elszámolni. Mint azt a hvg.hu is megírta, a nyomozás számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanújával indult 2005-ben a Kiskunhalasi Városi Ügyészségen.

Szabó Ferenc, a Bács-Kiskun megyei főügyész helyettese a hvg.hu-nak elmondta, hogy házkutatás során az egyik gyanúsított lakásán kábítószergyanús anyagra bukkant, valamint egy olyan videofelvételre, amely alapján felmerül a befolyással üzérkedés gyanúja. „Egyik ügy sem a gyanúsítottakhoz kötődik, és azokat külön eljárásban vizsgálják.” A felvételen konkrétan egy személy egy másiknak segítséget ígért alapítványi pénzek elnyeréséhez, azzal együtt, hogy abból vissza kell adni valamennyit.

Az alapítványok irodája egyébként Illés Péter nagyvállalkozó cégeinek telephelyéül megjelölt budai lakásban volt. Illés egyik kft.-je, a Pharmadose, mint emlékezetes, idén májusban vált ismertté, amikor elnyerte a BM-kórház laboratóriumi beszerzésére szóló milliárdos nagyságrendű tendert egy hónappal az intézmény megszűnése előtt. A vállalkozó a hvg.hu kérdésére nem titkolta, hogy segíteni akart Zuschlagnak, akivel jó viszonyban van. „A Fiatal Baloldaliak Szövetsége által létrehozott alapítványokat azért engedtem be az irodába, hogy helyet biztosítsak nekik. Amikor azonban észrevettem, hogy nem stimmelnek a dolgok, szerettem volna „kitenni” őket, de már nem sikerült.” Illés Péter hozzátette, a Kecskeméti Városi Ügyészségen többször meghallgatták őt tanúként.

Zuschlag János, aki jelenleg az MSZP Bács-Kiskun megyei területi szövetségének ügyvezető elnöke, a megyei közgyűlés tagja, Kiskunhalason önkormányzati képviselő, a szocialista párt kiskunhalasi szervezetének elnöke a hvg.hu-nak korábban azt mondta, hogy a gyanúsítás ellenére sem érzi magát bűnösnek, ő nem követett el semmiféle bűncselekményt.