MSZP: csalással szedte össze az aláírásokat a Fidesz

1 perc

2007.10.25. 10:48

Az MSZP szerint a Fidesz vélhetően csalással szedte össze népszavazási kérdéseihez a szükséges aláírásokat, ezért az ügyészségnek hivatalból eljárást kell indítania emiatt.

Az MR1-Kossuth Rádió Krónika című műsorának bizonyítékai is vannak arról, hogy az aláírásgyűjtők feljegyezték az állampolgárok pártpreferenciáit - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője.

A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvántartásáról szóló törvény szerint azonban a politikai meggyőződés különleges személyes adat, amit csak az érintett írásbeli hozzájárulásával lehet begyűjteni - közölte a szóvivő.
 
Az MSZP jogi szakértői szerint ilyen súlyú bűncselekmény esetén az ügyészségnek hivatalból kell vizsgálatot indítania. Ha ezt az ügyészség három napon belül nem teszi meg, akkor az MSZP feljelentést tesz - mondta Nyakó István.