Vérebbel verébre

Azért kell szétzavarni őket, mert az úttesten vonulnak fel, és elállják az autók útját. Ha a járdán mennének, semmi baj nem lenne velük - indokolta a HVG-nek szombaton Moszkva belvárosában egy civil ruhás rendőr, miért kell feloszlatni az "Egyet nem értők felvonulását". Alig fejezte be érvelését, a Rozsgyesztvenszkij körúton rohamkocsik fékeztek, és a teherautókról leugráló rendőrök pillanatokon belül körbezárták a lassan eszmélő tüntetőket. A rövid csetepaté során a több száz rendőr elsősorban a betiltott Nemzeti Bolsevik Párt (NBP) aktivistáit kereste: ha egy-egy bakancsos fiatal a gumibotosok keze közé került, pár másodpercen belül az úttest közepén álló rabomobilban találta magát.

Másnap Szentpéterváron folytatódtak a rendőrség és a Vlagyimir Putyin államfő radikális ellenzékének számító tüntetők közti összetűzések. Míg azonban Moszkvában volt jogalap a fellépésre - a hatóságok csak egy nagygyűlést engedélyeztek, a felvonulást betiltották -, Szentpéterváron a rendőrök minden indok nélkül támadtak rá az engedélyezett gyűlésről a metró bejárata felé tartó ellenzékiekre. Két nap alatt mintegy négyszáz embert vettek őrizetbe, néhány órán át több ellenzéki vezető - így Garri Kaszparov volt sakkvilágbajnok és Eduard Limonov, az NBP vezére - is fogdába került. A pár ezer tüntető elleni feltűnő szigor Vlagyimir Lukin emberjogi ombudsmant is felháborította. "A televízióban látottak alapján úgy tűnik, több rendőr jócskán túllépett hatáskörén" - nyilatkozta Lukin, hozzátéve, hogy hivatalos vizsgálatot indít az esetleges túlkapások ügyében.

"Nem kompromisszumokat kérünk a hatalomtól, hanem azt, hogy tartsák tiszteletben az alkotmány alapvető pontjait: sajtószabadságot és szabad választásokat akarunk" - mondta a HVG-nek Mihail Kaszjanov volt orosz miniszterelnök, a szombati moszkvai tüntetés egyik résztvevője. A 2004-ben leváltott egykori kormányfő csak széttárta a kezét, arra a kérdésre, lehet-e békés eszközökkel demokratizálni Oroszországot, majd kijelentette: "Minden erőnkkel azon leszünk, hogy megőrizzük a békét."

A túlzottnak tűnő rendőri erőszak már csak azért is feleslegesnek látszik, mert az orosz ellenzéknek egyelőre semmi esélye arra, hogy választások, netán forradalom révén magához ragadja a hatalmat. A gazdaság - elsősorban az olaj- és gázexportból származó hatalmas bevételnek köszönhetően - az utóbbi években 6-7 százalékkal nő, a reáljövedelmek pedig ennek a kétszeresével emelkednek. Tavaly a közalkalmazottak kaptak jelentős fizetésemelést, idén ősszel a tanárok bérét emelik közel duplájára. A javuló életszínvonal szemmel láthatóan lankasztja a forradalmi hangulatot: a lakosság döntő többsége tisztában van ugyan azzal, hogy hazájában csak korlátozottan működnek a demokrácia intézményei, ám a szabadságjogok szűkítése, úgy tűnik, csak keveseket aggaszt igazán. Még inkább visszaveti a változások iránti igényt, hogy a lakosság - különösen az értelmiség - láthatóan csalódott a liberális demokráciában: ez azt a jelcini időszakot jelenti az átlagembernek, amikor csökkent az életszínvonal, az oligarchák szűk rétege pedig jelentős vagyont szerzett. A nyugati demokrácia annak ellenére is keveseket vonz, hogy a jelcini időszak inkább csak nevében volt demokrácia: az 1996-os elnökválasztást általános vélekedés szerint elcsalták, a gazdasági és politikai hatalom pedig az oligarchák kezébe került.

A politikától elfordult liberális értelmiségiek helyét a radikálisok vették át, s amíg a fasiszta szimbólumokhoz hasonló jelképeket használó NBP-sek vagy a nem kevésbé radikális Kommunista Ifjúság Élcsapatának (AKM) aktivistái adják a tüntetéseken részt vevők többségét, a Kreml ellenőrzése alatt álló televízióknak nem lesz nehéz dolguk elhitetni, hogy Kaszjanov vagy Kaszparov egyetlen célja a rendbontás. Holott mindkettejüktől távol áll a radikalizmus, de mivel egyelőre úgy vélik, akkora a baj, hogy a Putyin-rendszer megdöntése érdekében mindenkivel össze kell fogniuk, nem határolódnak el látványosan az utcákon velük együtt vonuló szélsőségesektől. Az ellenzéki vezéreknek eközben azzal a váddal is meg kell küzdeniük, hogy a Putyint bírálók külföldi, elsősorban amerikai megrendelésre és pénzből folytatják aknamunkájukat. E vádakat csak megerősítette, hogy a 2000-ben Londonba menekült oligarcha, Borisz Berezovszkij - akinek a kiadását Moszkva hétfőn ismét hivatalosan kérte Nagy-Britanniától - a múlt héten ismét kijelentette: pénzzel finanszírozza az orosz ellenzéket, illetve a Putyin környezetében lévő embereit, mivel úgy véli, az orosz rezsimet csak erőszakkal, "vérontást elkerülő változtatással" lehet eltávolítani. Berezovszkij valós befolyása ugyanakkor minimális: az üzletember már eladta népszerű, Kommerszant című napilapját, egykori szövetségesei pedig rég kiszorultak a szűk politikai elitből.

A Putyin-ellenes körök mozgásterét az is behatárolja, hogy az év elején megjelent az "őfelsége ellenzéke" szerepét betölteni hivatott Igazságos Oroszország (SZR) párt, amelynek képviselői élesen támadják ugyan a kormányt, de rendre együtt szavaznak a Putyin mögött álló hatalmi párttal, az Egységes Oroszországgal (JeR). Az igazi ellenzék erőtlensége, illetve a leghalványabb valódi bíráló hang elnyomása azt eredményezi, hogy a lakosság egyre nagyobb arányban fordul el a politikától. Az oroszországi föderáció több körzetében - köztársaságokban, körzetekben és megyékben - tartott márciusi parlamenti választásokon a részvétel átlag 40 százalék volt, s elemzők szerint a távol maradók aránya a jövőben csak nőni fog. Az ellenzék hiányának következménye az is, hogy a társadalomban felgyülemlő feszültségek nehezen kezelhetők. Nem kizárt, hogy a szőnyeg alá söpört nézeteltérések - a gazdasági növekedés esetleges megtorpanása esetén - egyszerre és radikálisan törnek majd felszínre, amire az orosz történelem utolsó száz évében volt már több példa is.

NÉMETH ANDRÁS / MOSZKVA