A Magyar Rádió rejtegeti, az OSA Archívum ingyen közzétette: 41 évnyi műsor lenyomata
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
A Kádár-érában bevetett sajtóelnémítási módszereket kreatív formában alkalmazza az Orbán-kormány, csakhogy még az állampárt kézi vezérlése sem tudta elnémítani a demokratikus ellenzéket, amely komoly kockázatokat is vállalva, de megtalálta a módját, hogyan szóljon a nyilvánossághoz.
Ahol cenzúra van, ott előbb-utóbb szamizdat is lesz
– adta a második Orbán-érában egyik cikke címének Kőszeg Ferenc (a fenti képen ő fut a titkossrendőrök elől 1982-ben), a Kádár-rendszerben ellenzéki, majd a rendszerváltozás után szabaddemokrata politikus. Lassan hasonló kihívás előtt állnak a jelenlegi magyar sajtótermékek is, a „lex kuss” miatt többeket bezárás fenyeget. Orbán Viktor mostani akciója a cenzúra láthatatlanabb formája, de akik ellenzékiek voltak a Kádár-rendszerben, azok hasonlót már megtapasztalhattak. Akkor sem volt hivatalos cenzúra, cenzori hivatal, de a hatalmon lévők azért értésre adták, milyen írásokat nem tűrnek el. Drasztikus vagy kifinomult eszközökkel kordában tudták tartani a sajtót. A főszerkesztők, szerkesztők felelősségévé tették, mit jelentetnek meg. A Kádár hatalomra kerülésekori szigor az 1980-as évekre valamelyest enyhült, de azért a sajtótermékek követték az irányvonalat, a mai orbáni propagandagépezethez hasonlóan betartották a felülről érkező elvárásokat.
Az egyik eszköz a szocializmus sajtóirányítása kezében a lapok engedélyeztetése volt. Csak azok jelenhettek meg, amelyek erre hivatalos engedélyt kaptak. Az 1970-es évek végéig nem is adtak ki e pecsét nélkül készített újságokat. Ennek egyik oka az volt, hogy hiányzott a technikai feltétel, nem volt min sokszorosítani, de ha az még sikerült is volna, a terjesztés kihívást jelentett. A nyomdákhoz engedély nélküli kiadványokkal nem lehetett hozzáférni, a stencilgépeket őrizték, fénymásoló pedig még alig volt az országban. Azoknak, akik engedély nélkül akartak volna valamit megjelentetni, maradtak a gépiratok. Ezeket viszont indigóval legfeljebb öt másolatban volt érdemes elkészíteni, amit gépírónők segítségével sokszorosítottak, de nagy példányszámot nem lehetett elérni.
Az ilyen anyagokat a szovjet ellenzékiek nyomán az 1970-es években nevezték el szamizdatnak, ami az orosz „saját” és „kiadás” szavak összevonásából jött. Korábban is keletkeztek ilyen módszerrel könyvek, brosúrák, de ez főleg egyházi berkekben dívott, s hasonló módon terjedtek Hamvas Béla művei is. Az 1970-es években a politikai ellenzék is elkezdett ezzel a módszerrel könyveket „kiadni”, ilyen volt a Kenedi János szerkesztette Profil című kiadvány, ami a közlésre visszautasított cikkeket gyűjtötte össze. De megjelentek művészeti cikkek a Szétfolyóiratnak nevezett szamizdat periodikában, s Bába Iván későbbi külügyi államtitkár is gépiratosan készíttette Magyar Figyelő című kiadványát.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
A létesítmény egyelőre arra vár, hogy újra kinyithassanak.