Pakisztánban februárban lehetnek választások

1 perc

2008.01.01. 09:02

Az eredetileg január 8-ra kitűzött pakisztáni parlamenti és helyhatósági választásokat februárig elhalasztják - közölte kedden az AFP francia hírügynökséggel az ázsiai ország választási bizottságának egyik magas rangú illetékese.

Közlése szerint a voksolás időpontja azonban nem tolódik februáron túlra. Kanvar Dilsad, a választási bizottság szóvivője mindehhez hozzátette, hogy a döntést várhatón szerdán hirdetik ki hivatalosan. Ugyanezen a napon - mint Iszlámábádban bejelentették - Pervez Musarraf államfő beszédet intéz a lakossághoz.
   
Pakisztánban öt napja egy öngyilkos merényletben életét vesztette Benazir Bhutto, az ellenzéki erők vezéralakja, s ennek nyomán zavargások törtek ki. Szind tartományban, Bhutto pártjának erősségében egyes hírek szerint negyven választási irodát feldúltak, és megsemmisítették a jelöltek listáját.
   
Január 8-án lehetetlen megrendezni a választásokat, ezért halasztják el - mondta a szóvivő. Az új dátumot szerdán teszik közzé, miután konzultálnak a pártokkal - tette hozzá.
   
Bhutto pártja az első reagálásában azt közölte, hogy ellenez mindenféle késlekedést, de a meggyilkolt politikus környezete elismerte, hogy "az ésszerű" halasztás elfogadható lenne. Hasonlóan nyilatkoztak Navaz Sarif volt kormányfő szintén ellenzéki pártjának vezetésében is az esetleges "kisebb halasztásról".
   
Az amerikai külügyminisztérium nehéznek minősítette a biztonsági helyzetet, de szóvivője útján azt közölte, hogy Washingtonban aggodalmat keltene a meghatározatlan idejű halasztás.