Január 20-án szabadul a gyerekgyilkosságért elítélt Tánczos Gábor
A Fővárosi Bíróság helyben hagyta a korábbi döntést, így január 20-án kiszabadulhat Tánczos Gábor - mondta a körmendi gyerekgyilkosság miatt jogerősen elítélt fiatalember ügyvédje.
Tánczos Gábor 19 éves volt, amikor 1998-ban, az ügy gyanúsítottjaként előzetes letartóztatásba helyezték. A nyomozás során beismerte tettét, ám a bíróság előtt már következetesen tagadta azt. A megyei bíróság 14 év fegyházra ítélte, ám ezt megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte a Legfelsőbb Bíróság, és a megismételt eljárásban született meg a 13 éves szabadságvesztést kimondó jogerős döntés, amit a másodízben eljáró Legfelsőbb Bíróság helybenhagyott.
Somos Zoltán korábban azt mondta: ezek után a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultak, annak megállapításáért, hogy nem volt tisztességes az eljárás, mert nem hallgatták meg a vádlottat a Legfelsőbb Bíróság előtt vádlotti vallomás keretében, nem hallgatták meg a védelem vegyész szakértőjét, és nem mutatták meg az ügyvédnek a helyszínen készült videofelvételt. Mint mondta, a strasbourgi bíróság döntésében elutasította a panaszt.