Kivételes elbánást kérnek az alkoholt fogyasztó papoknak
Német László, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára levélben fordult Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszterhez az ügyben, hogy a misebor fogyasztását a papok esetében a rendőrök ne büntessék a közúti ellenőrzéseknél - tájékoztatta a távirati irodát szerdán Szerdahelyi Csongor, az MKPK sajtóiroda-vezetője.
Elmondása szerint Német László levelében azért kérte Takács Alberttől a szankcióktól való eltekintést, mert többek között a paphiány miatt számos plébános egymás után több településen tart szentmisét, amely szertartásonként féldeci, egy deciliter bor fogyasztását jelenti szertartásonként. A plébánosok kötelességének teljesítéséhez pedig, amely kiegészül a beteglátogatással, a temetéssel, a hittanóra tartásával a szórványfalvakban, nélkülözhetetlen a gépkocsi igénybe vétele - fogalmazott.
Német László ezzel kapcsolatban levelében kiemelte: "meggyőződésünk, hogy erre az esetre a korábbi gyakorlatnak megfelelően továbbra sem vonatkoztatható a zéró tolerancia elve." Szerdahelyi Csongor ennek kapcsán utalt arra, hogy az Állami Egyházügyi Hivatal és a Magyar Katolikus Egyház között 1974-ben született egy megállapodás, amely legálissá tette a papoknak "a misézéshez elengedhetetlenül szükséges alkohol" fogyasztását.
A katolikus egyház elképzelései szerint a püspökök igazolványt adnak majd az egyházmegyéjükben tevékenykedő papoknak, amivel bizonyíthatják, hogy munkaköri kötelességükből fakadóan fogyasztottak alkoholt - tette hozzá.