Rendőrautó is van a mozgássérültek helyén parkolók fotói között

1 perc

2008.02.17. 12:37

Jelenleg 24 kép található azon a honlapon, ahová a mozgássérültek helyére beálló autók fotóit tölthetik fel a netezők.

A 24 autó között egy rendőrautót is találtunk, amely a honlap szerint salgótarjáni illetőségű. A Magyar Rádió  (www.kossuth-mr1.hu) szerint a rendőrség vizsgálatot ígért. Pénteken két szabálytalanul parkoló rendőrmotor is felkerült a honlapra, ezeket azonban még szombaton levették.

A fővárosban a közterület-felügyelelet ellenőrzi ezeket parkolókat ott, ahol a kerületeknek nincs önálló közterület-felügyelete. Ha rendőrautót kapnak rajta azon, hogy egy ilyen parkolóba beállt, először azt ellenőrzik, milyen céllal parkolt oda - tudta meg a rádió a Fővárosi Közterület-felügyelet szóvivőjétől. Janocsek Ferenc elmondta, ha a rendőr intézkedés miatt parkol rossz helyen, nem indítanak ellene szabálysértési eljárást.

Janocsek Ferenc hozzátette: a fotók alapján ugyanakkor nem tudnak eljárást kezdeményezni. A mozgássérült parkolót elfoglaló rendőrjárművek fotóit egy kereskedelmi televízió egyébként elküldte a rendőrségnek. Nekik azonnali kivizsgálást ígértek. Az rádió megkereste Garamvölgyi Lászlót, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivőjét és a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjét is, adásukig azonban egyiküket sem sikerült utolérni.