Egyelőre nem lesz Putyin-szobor, marad Marx

1 perc

2008.03.12. 10:35

Nem lesz Putyin-szobor Moszkvában – döntötte el a moszkvai városi közgyűlés monumentális művészettel foglalkozó bizottsága.

A távozó elnök szobrának felállítását egy Szemjon Perfiljev nevű moszkvai lakos javasolta Vlagyimir Putyin 55. születésnapja alkalmából, történelmi érdemeire hivatkozva. Megjelölte azt is, hogy ennek a Tyeatralnaja téren – a Nagyszínház előtt –, a most ott álló Marx-szobor helyén kellene helyet adni. Sőt, leírta, hogyan kellene szerinte kinéznie az emlékműnek: Putyin hosszú, kigombolt esőkabátban állna, s kezében papírtekercset tartana, a putyini tervet.

Az illetékes bizottság hűvösen fogadta a javaslatot. Úgy vélekedett, hogy Vlagyimir Putyin – és általában a vezető személyiségek – történelmi érdemeinek megítélését az utókorra kellene hagyni, s azzal érvelt, hogy civilizált államokban az emlékmű kérdésével az illetők hatalomból való távozása után 50 évvel szoktak elkezdeni foglalkozni.