A libanoni helyzet miatt a Malév törölte bejrúti járatát
A Malév a bizonytalan libanoni helyzet miatt törölte bejrúti járatát - közölte Németh Krisztina, a légitársaság szóvivője.
A szóvivő elmondta, hogy figyelemmel kísérik a libanoni fejleményeket, később döntenek arról, hogy a héten következő szombati járatukat elindítják-e Bejrútba. Amennyiben szombaton már közlekedhet a járat, akkor azzal szállítják el azokat az utasokat is, akiknek utazása a csütörtöki járat törlése miatt meghiúsult.
A bejrúti repülőtér még csütörtökön délután is zárva volt a Hezbollah által kormányellenes jelszavakkal meghirdetet, második napja tartó országos munkabeszüntetés miatt.
A tüntetők már szerdán úttorlaszokat emeltek, halomba rakott autógumikat gyújtottak fel szerte Bejrútban és az ország több részén, hogy megpróbálják még inkább kiterjeszteni a legnagyobb szakszervezet országos sztrájkját. A Szíria-ellenes kormánypártiak és az ellenzék hívei között összetűzések törtek ki, helyenként tűzharccal is.
Bejrútban a két napja tartó összecsapásokban egy kislány meghalt és legalább tizennyolcan megsebesültek, további öten sebesültek meg, köztük négy nő a Szíriával határos Bekaa völgyében, hárman pedig Tripoliban.
A hadsereg és a rohamrendőrség Bejrútban több helyütt ellenőrző pontokat állított fel, lezárva számos fontos utat a fővárosban. Az üzletek és az iskolák nagy része is zárva maradt.
A libanoni hadsereg csütörtökön figyelmeztetett: ha a jelenlegi feszültség fennmarad, és szélesednek az erőszakcselekmények, a hadsereg egysége is veszélybe kerülhet.