Fejenként kétmillió forintért képeznek ki öt magyar zsokét

1 perc

2008.05.26. 13:17

A Magyarországon száz éve megszűnt zsokéképzés újjáindításának első lépéseként öt diák indult szombaton a bábolnai lovas szakiskolából versenylovasképzésre az angol Nemzeti Lovasiskolába.

A diákokat az angol iskola választotta ki, és fedezi képzésük fejenként 6000 fontos (közel kétmillió forint) díját. A magyar növendékek kilenc hónapig tanulnak Angliában, a képzésen az egész világról egyszerre negyvenen vehetnek részt - mondta Pelczéder Zoltán, a bábolnai lovas szakiskola igazgatója.

Az ott elsajátított módszerek alapján a két intézmény közvetlenül Brüsszelhez pályázik közép-európai zsokéképző központ kialakítására. A Bábolnán felépülő oktatási intézményben a környező országok versenylovasait képeznék.

A bábolnai lovas szakiskolában rendszeresen norvég hallgatók egy csoportja is eltölt fél évet. A szakmai tárgyakat angolul tanulják, az általános ismereteket szeptembertől már norvégul kapják meg, ugyanis a külföldi partnerintézmény a norvég kormánytól mintegy 11 millió forintot nyert egy videokonferencia-hálózat kiépítésére.

A Pettkó-Szandtner Tibor Lovas Szakiskola és Kollégiumban 140 diák tanul, közülük a két szakmai évfolyamban 90 gyereket képeznek lótenyésztő és belovagló szakmára.