Meddig nézi tétlenül Orbán Viktor ámokfutását Merz Németországa?
Berlin eddig pragmatikus okokból nézte el Orbán Viktor sajátos politikáját, mostantól ugyanilyen okból fognak vele komolyan foglalkozni. Hogyan válik ellenféllé a magyar és a német kormány, miután évtizedekig harmonikus volt a két ország kapcsolata? – erről beszéltek szakértők a Goethe Intézetben.
Ha az ukránok kémvádjai igazolódnak, az olyan bizalomvesztést okozhat Berlinben is, ami után képtelenség lesz Magyarországot az európai közösség, különösen a biztonsági együttműködés teljes értékű tagjaként kezelni – mondta a HVG kérdésére Stefan Meister, a Német Külpolitikai Társaság Kelet-Európát és Oroszországot is kutató központjának vezetője egy minapi beszélgetésen a budapesti Goethe Intézetben.
A német médiában ugyan nem vert nagy port a hír, hogy ellenséges kémtevékenységet folytató magyar állampolgárokat fogtak el Ukrajnában, de a hivatalos szervek biztosan figyelemmel kísérik az ügyet, és a berlini vezetés komoly konzekvenciákat vonhat majd le a fejleményekből – tette hozzá a szakértő. A pódiumbeszélgetésen arra keresték a választ, hogyan alakulhat Berlin és Budapest viszonya azután, hogy Friedrich Merz új szövetségi kormányt alakított május 6-án.
A német-magyar kapcsolatok szorosabbak annál, semhogy a két fél egyik pillanatról a másikra szembe fordulhatna. Csakhogy a változások több mérföldkövén vagyunk már túl, és lassan úgy tűnik, már csak a politikai szakítás mikéntje és következményei kérdésesek – derült ki a beszélgetésből, amit Polyák Gábor egyetemi tanár moderált.

Bár a két ország viszonya – mivel gazdaságilag igencsak eltérő súlycsoportba tartoznak – fontosabb téma itthon, mint Németországban, és Orbán Viktor politikai gesztusai is érdekesebbek hazai közönsége, mint az állítólagos címzettek számára, az azért a németeknek sem közömbös, hogy a magyar kormányfő mit kezd személyes politikai befolyásával, uniós vétójogával vagy akár a NATO-t érintő értesüléseivel. Meister hangsúlyozta: a németek régi külpolitikai alapvetése, hogy
nem foglalkoznak gazdasági partnereik belpolitikai viszonyaival, kizárólag a pragmatikus együttműködés lehetőségeit nézik, elsősorban gazdasági értelemben.
Az pedig végképp távol áll a német politikától, hogy más országok belső ügyeibe avatkozzanak; ha észlelik is egy ország intézményrendszerének torzulásait – ahogyan Magyarország esetében szerinte bizonyára sok német politikus már érzékelte azt –, sem leckét nem adnak, sem követelésekkel nem állnak elő.
Ez azonban nem áthághatatlan szabály.