Leszakadt egy gang a Tűzoltó utcában, egy halott

1 perc

2008.06.10. 13:32

Egy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült, amikor leszakadt egy bontás alatt lévő ház oldalfala Budapesten, a IX. kerületi Tűzoltó utcában kedd délután.

Az ügyben a munkavédelmi felügyelőség mellett a rendőrség is vizsgálódik közigazgatási eljárás keretében. 

Tűzoltók kutatnak sérültek után
© MTI - Füzesi Ferenc
Bérczi László, a mentést irányító tűzoltóparancsnok az MTI helyszíni tudósítójának elmondta, hogy a munkások a Tűzoltó utcai épület tetőszerkezetét bontották, amikor annak harmadik emeleti belső fala eldőlt, és leszakította a függő folyosót, maga alá temetve több munkást. 

A bontást és építést végző cég emberei azt mondták, hogy még a délelőtt folyamán egy statikus is megvizsgálta az épületet, és a bontási tervek alapján kijelölte, hogy milyen munkafolyamatok szerint végezzék a feladatot. 

A rendőrség a Tűzoltó utca egy részét teljesen lezárta a forgalom elől, így gyalogosok sem léphetnek az elzárt területre. Akik a közelben laknak, azok igazolványuk felmutatásával térhetnek haza otthonaikba. 
 
Legutoljára idén január elején dőlt ki bontás alatt álló épület fala a fővárosban; akkor a volt bőrgyár épületének fala dőlt a XIII. kerületi Váci útra, személyi sérülés azonban nem történt.