Trump tanácsadója: Veszélyes pozícióba sodródhat Magyarország
Őt is meglepte, hogy Donald Trump büntetővámokkal szőnyegbombázta az egész világot, Elon Musk kormányzati tevékenységét pedig sikerként értékeli James J. Carafano, az amerikai elnök tanácsadója és a Heritage Foundation vezető elemzője, aki arról is beszélt a HVG-nek, hogy miért tisztelik és mi miatt intenék óvatosságra Orbán Viktort az amerikai konzervatívok.
A Heritage Foundation, ahol dolgozik, a Project 2025 program kidolgozója volt, ami Donald Trump politikájának az alapját képezi. Számítottak ekkora káoszra?
Trump akár a gazdasági rendszer felforgatásával is prosperitást akar elérni, s erővel békét teremteni. Nem gondoltuk, hogy rögtön Ázsia felé fordul, mert Európa és a Közel-Kelet is fontos, ám az USA önmagában nem tud döntő lenni egyik kritikus színtéren sem, szüksége van barátokra és szövetségesekre. Azt gondolták, Trump izolacionalista vagy imperialista lesz, ám egyik jelző sem illik rá. Minden szövetségesére nyomást helyez, hogy járuljanak hozzá jobban a saját védelmükhöz. Egy dolog azonban teljesen világos, amiben az első és a második ciklusában is nagyon következetesen viselkedett: America First, azaz Amerika az első.
Mekkora szerepet játszott ebben a Heritage? A Project 2025-nek – amelyen száznál is több szervezet dolgozott – nagy a befolyása, s ha megnézzük az adminisztráció politikáját, annak nagy része szerepel benne. Akad olyasmi, ami még önnek is meglepetést okozott?
A vámháború. Nem gondoltam, hogy „szőnyegbombázással” szór majd büntetővámokat az egész világra. Azt feltételeztem, hogy Kínára összpontosít, ami végül még igaz is lehet, mert több elemét felfüggesztette, illetve visszavonta annak a vámháborúnak, ami fájt volna az amerikai gazdaságnak is, s ez nem célja az elnöknek. Meglepődtünk Elon Musk kormányzati költségcsökkentő programja, a DOGE lendületén is.
Vannak, akik szerint Musk túllőtt a célon. Igaz ez?
A Fehér Ház működésének legnagyobb hátránya volt, hogy nem transzparens számára, mit csinál a saját kormánya. A hivatali rendszer nagyon homályos tud lenni még az azt irányító kormányzati tisztviselők számára is. Előállt az a helyzet, hogy a miniszterek csupán közvetítők lettek a bürokrácia és a Fehér Ház között, ahelyett hogy az elnök politikáját hajtották volna végre. Ez igaz volt republikánus és demokrata elnökség és kongresszus idején is. Musk ezt a rendszert robbantotta szét, amit sikerként értékelek, és minden későbbi elnök profitál majd belőle.