Feljelentést tesz az adatgyűjtési ügyben az MSZP

1 perc

2008.10.07. 16:45

Az MSZP hivatali visszaélés bűntettének gyanúja miatt feljelentést tesz az úgynevezett adatgyűjtési ügyben a Központi Nyomozó Főügyészségen - mondta Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője.

Amennyiben hivatalos személynek minősülnek a fideszes országgyűlési képviselők, és ebben a mivoltukban tudomást szereztek arról, hogy valaki országgyűlési képviselőket hallgatott le, akkor kötelességük lett volna feljelentést tenni - indokolta a szocialista politikus, miért fordulnak a nyomozó főügyészségnek. 
 
Török Zsolt kitért arra, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szeptember 26-án azt mondta egy sajtótájékoztatón: a titkosszolgálatok törvényt sértettek, lehallgattak két ellenzéki országgyűlési képviselőt. Az ellenzéki párt azonban nem tett feljelentést képviselői lehallgatása miatt - fűzte hozzá Török Zsolt. 
 
Elmondta, hogy a feljelentéssel tisztázni lehet, történt-e titkos adatgyűjtés. Amennyiben megállapítják, hogy nem történt ilyen, akkor el kell indulnia annak az eljárásnak, amely tisztázza, hogy Orbán Viktor és társai milyen tettet követtek el, amikor valótlanul rágalmazták a hatóságokat - közölte a képviselő. 
 
Kitért arra, hogy hétfőn az Országgyűlésben Iváncsik Imre titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár egy azonnali kérdésére válaszolva azt mondta, a Magyar Köztársaság hivatalos szervei nem folytattak lehallgatást országgyűlési képviselőkkel kapcsolatban, nem hallgatták le sem Demeter Ervint, sem Kövér Lászlót. 
 
Török Zsolt bemutatta, hogy a feljelentéshez mellékelték az Orbán Viktor szeptember 26-i sajtótájékoztatójáról készült hangfelvételt CD-n, valamint annak leiratát, illetve azt az üggyel kapcsolatos hét hangfelvételt, amely a Fidesz honlapján található. 
 
A politikus utalt arra: korábban az MSZP három napot adott a Fidesznek, hogy tegyen feljelentést képviselői lehallgatása miatt, de az ellenzéki párt törvénytelen adatkezelés, illetve hivatali személlyel kapcsolatos eljárások miatt tett feljelentést. 
 
A szocialista képviselő szerint sokkal egyszerűbben is lehetett volna tisztázni a kérdést, hiszen az Országgyűlésben működik nemzetbiztonsági bizottság, azt azonban nem hívta össze a testület ellenzéki elnöke. 
 
Török Zsolt azon a véleményen volt, hogy "Orbán Viktor pajzsként tartja maga előtt Csányi Sándort". Orbán Viktor, a Fidesz elnöke pártja hétfői frakcióülésén az MTI információ szerint arra utalt, hogy az adatgyűjtési ügy valódi célpontja Csányi Sándor OTP-vezérigazgató lehetett.