IMF: 19 milliárd dolláros hitel Törökországnak

1 perc

2008.11.24. 08:15

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 19 milliárd dollár hitelt nyújt Törökországnak - közölte az IHA török hírügynökség a Zaman című török lap értesülésére hivatkozva. Közben folytatódnak a tárgyalások a kétmilliárd dolláros fehérorosz hitelkeretről is.

Törökország eredetileg ennél nagyobb kölcsönt, legalább 30 milliárd dollárt remélt. Az IMF korábban azt közölte, hogy legfeljebb 15 milliárd dollár támogatást nyújtana Törökországnak, de miután a Valutaalap küldöttsége tárgyalásokat folytatott Ankarában, az összeget fölemelte 19 milliárd dollárra.

A lap úgy tudja, hogy a 19 milliárd dollárt elfogadta a török kormány.

A Nemzetközi Valutaalap decemberben Fehéroroszországgal a folytatja tárgyalásokat a kétmilliárd dollár kölcsön megadásáról szóló. A fehérorosz jegybank hétfői közleménye szerint a tárgyalások első fordulója sikeresen zárult. Az IMF küldöttsége decemberben Minszkbe utazik és akkor elsősorban technikai témákról egyeztetnek majd a felek.