Adatművészek Velencében, „Covid-apostolok” Budapesten – interjú Barabási Albert-László hálózatkutatóval
7 perc
2025.05.28. 12:30
2025.05.28. 14:59
Az információmorzsák önmagukban sokszor értelmetlenek, de ha összerakjuk, összekapcsoljuk őket, akkor sémákra lelhetünk. A feldolgozott adatok révén hálózatok, összefüggések mutathatnak rá a valóság rejtett folyamataira. Azt, hogy fontos-e a művészek, a művészeti intézmények számára az adat, az adatvezéreltség és a hálózatkutatás, jól mutatja, hogy a 19. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálé idei „arculatát” egy adatvezérelt kutatás és annak online platformja adja, amelyet Barabási Albert-László és csapata készített el. Ez a Giardini Központi Pavilonjának homlokzatát helyettesíti, az ugyanis felújítása miatt zárva tart.
A 2025-ös Építészeti Biennálé a világunkat formáló intelligencia különböző formáit tárja fel, a természet ősi bölcsességétől a legújabb technológiai innovációkig. Összesen 66 ország és több mint 280 projekt mutatkozik be a november 23-áig tartó tárlaton.
Barabási Constructing la Biennale című alkotása a Velencei Építészeti Biennálék rejtett hálózatát és kapcsolatait tárja fel, amely közelebb enged bennünket a művészeti kanonizáció megértéséhez vagy éppen a világ egyik legsokoldalúbb és egyik legrangosabb kulturális eseményének működéséhez és választási szempontjaihoz.
A BarabasiLab a Politecnico di Torino/Dipartimento di Architettura e Designnal együttműködve dolgozta fel a biennálék eddigi történetét, és kutatásaik eredményét három adatvizualizáción keresztül mutatja be. A biennálé résztvevői közötti kollaborációkat bemutató hálót egy 30×8 méteres vászonra nyomtatták, és a Giardini Központi Pavilonjára került fel középre. A bal oldalán minden egyes biennálé-résztvevő együttműködési hálója külön jelenik meg, így minden eddigi résztvevő is megtalálhatja magát. A biennálé történetét és a résztvevők sokféleségét egy 8 perces videó mutatja be.
Kitől érkezett a felkérés egy ilyen különleges feladatra?
Büszke vagyok rá, hogy Carlo Rattitól, az idei biennálé kurátorától kaptuk a meghívást – és a kihívást. A folyamatos egyeztetések végére egy durván 30×12 méteres fal állt rendelkezésünkre meghatározott céllal. Carlo azt szerette volna, ha valamilyen módon az idei kurátori folyamatot reprezentáljuk. Ez most új, ugyanis a biennálé történetében először meg lehetett pályázni a kurátori válogatást. Több mint 1000 pályázat érkezett, és ebből válogatott ki 2-300 művet Carlo és csapata, de szerette volna, hogy valahogy bele lehessen látni ebbe a kurátori folyamatba.
Az idei adatok azonban csak egy hónappal a biennálé megnyitása előtt lettek teljesek, ezért javasoltam egy alternatív megközelítést, hogy csapatommal feldolgozom a biennálé történetét a 70-es évektől a mai napig. Ez lett a fő felülete a pavilonnak, míg a kurátori folyamatot a jelenre koncentrálva Paolo Ciuccarelli készítette el csapatával. Ők egyenként vizualizálták a biennáléra beérkezett, feldolgozott és elfogadott pályázatokat, és ezeket csoportosították különböző attribútumok köré.
Honnan lettek adatok?
A BarabasiLabbel feldolgoztuk a biennálé archívumát, megszereztük az összes katalógust. Beazonosítottunk az 1974 óta kiállító 12 ezer építészt és 3800 projektet. Azt szerettük volna megnézni, hogy mennyire egységes ez a tömeg. Az érdekelt bennünket, hogy lehet-e ebben egy közös gondolkodás, amely évtizedeken keresztül átível. Ennek érdekében egy olyan hálót építettünk, ahol a résztvevők – az építészek és csapattagjaik – egyéni csomópontokként jelennek meg, azokhoz a projektekhez kapcsolódva, amelyekben közreműködtek, kiemelve együttműködéseiket. Akadt, hogy egy projektnek egy résztvevője volt, de olyan is, amelyben ötvenen vettek részt. Sőt volt olyan, hogy egyetlen építész sok projektet hozott. Nagyon szétágazó volt, amit feltérképeztünk. Azáltal azonban, hogy gyakran visszahívnak építészeket 2-3 évvel a biennálés részvételük után újabb projekttel, mégsem esett szét a közösség külön évekre, mivel egyetlenegy, nagy komplex hálót alkotott, amelyet a 30×8 méteres vásznon jelenítettünk meg – lényegében ez adja az arculatát az idei biennálénak. Ehhez kapcsolódik egy videó is, amely megmutatja a háló felépítését a 70-es évektől a mai napig.
Végül van egy falunk, ahol körkörös hálón minden év megjelenik, és láthatók a főbb csomópontok nevei is, azaz hogy kik azok, akik kiemelkedtek, ugyanakkor minden név megjelenik, aki eddig részt vett az építészeti biennálék történetében. Lényegében ez egy mementó. Van egy online felülete is, ahol személyekre lehet keresgélni. Ez a hármas lett az óriási háló, amely egy folyamatot, kapcsolatokat jelenít meg.
Hogyan szelektáltak a megjelenített nevek közül?
Az egyik nagy kérdés az volt számunkra, hogy kik kerülhetnek fel, és kiket hagyhatunk ki, ezért az idei biennálé jelmondatát vettük figyelembe, és a mesterséges intelligenciához fordultunk. A durván 12 ezer résztvevőt átfuttattuk a ChatGPT-n, és megkérdeztük, hogy felismeri-e őket mint építészeket, illetve megkértük, hogy értékelje őket egy 1–10-ig tartó skálán. 3000-et ismert fel, ami egy ismert arány, mert tudósoknál is alkalmaztuk már a módszert, ahol hasonló volt az eredmény. Lényegében a ChatGPT döntötte el, hogy kinek a neve jelenjen meg a nagy hálón. Ebből adódott az, hogy bár a hálón mindenki rajta van, de nem minden csomópont mögött van név. Az online kapcsolódó platform segítségével azonban mindenkit meg lehet keresni.
Hálózati térképek, interaktív, kiterjesztett adatszobor-alkalmazások, globális művészeti háló, vírusbiológia, hálózatot rajzoló robot, ízhálózat és vészhelyzetek voltak a Ludwig Múzeumban bemutatott Rejtett hálózatok című kiállítása vizuális mérföldkövei 2022-ben. Június 6-áig látható a második önálló tárlata a Makláry Fine Arts Galériában Fake News címmel, ahol festményeket állít ki. Hogyan jutott el a digitális térből a festményig?
A korábbi munkáim – mint például a Ludwig Múzeum kiállításának anyaga is – a digitális térben születtek, és egy digitális médiumban jelentek meg. A Ludwig-kiállítás után sokat gondolkodtam azon, hogyan lehet átvinni a digitális térben megvalósult tartalmat egy tradicionális médiumba, olyanba, amelyet a művészet világa, az akadémia, a múzeumok sokkal jobban tudnak értelmezni. Visszanyúltam egy olyan eszközhöz, amelyet gyerekkoromban rengeteget láttam a nagyapámnál, aki szobafestő-mázoló volt Kézdivásárhelyen. Az eszköztárához tartozott egy szép festőhenger-gyűjtemény, amihez sohasem nyúlhattam. Most viszont megpróbálom magam kiélni ezeken keresztül, amelyekkel saját üzeneteket tudok átvinni egy felületre. Nagyapám festőhengerei kézzel faragott régi hengerek voltak, mi 3D-ben nyomtatjuk ezeket. Legelőször ezeket a Postmasters Gallery falán használtam, ami annyira inspiráló volt, hogy elindítottunk egy nyári folyamatot, ahol egy iskolában – amelyet régen galériának szántak – 10 képzőművésszel dolgoztunk együtt 10 hétig. Próbáltuk kitalálni, hogyan tud találkozni a festőhenger a vászonnal, és hogy mi legyen a tartalom.
Hogyan jöttek témaként az álhírek?
Az egyik kollégám Bostonban álhírek kutatásával foglalkozik, ehhez létrehoztunk egy álhírmonitoring rendszert: minden bejövő adatot valós időben elemzünk, ahol a számítógép besorolja a valós vagy álhír kategóriába a tartalmakat. Míg ő politikatudományokkal foglalkozik, mi ebből kiragadtuk a Covid-álhírek tematikáját, mert ez egy univerzális tapasztalat volt, mindenki találkozott vele.
A kutatás során kiderült, hogy a Twitteren – ma már X néven fut – található Fake News 70%-ban 12 egyénhez kapcsolódott, akiket el is neveztünk a Covid Apostolainak, és mindegyikőjük számára készítettünk egy hengert. A henger felépítése nagyjából azonos, mindig ott van a név rajta – hiszen ez egy nyilvános platform –, és egy vagy két szám. Ha nagyon nagy számról van szó, akkor az a követőinek a száma, a kisebb szám az álhíreinek számát mutatja egy év alatt, ameddig követtük. Általában ott van egy emoji, egy imádkozó kéz vagy egy rájuk jellemző szöveg. Mindegyikőjük nagyon másmilyen. Például volt olyan, aki azt mondta, hogy ha megfelelően imádkozol, akkor a vakcinára sincs szükséged, de volt olyan is, aki arról akart meggyőzni, hogy egészséges, organikus étel fogyasztása esetén minden rendben lesz. Az apostolok a kutatás alatt egyenként több tízezres vagy akár több százezres követőtáborral rendelkeztek.
Megvolt a tartalom és a médium. Reggel 6-tól 9-ig terveztem általában, és a műteremben megvalósítottuk valamelyik verzióját annak, amit éppen megterveztem. Ha valaki rákattan egy álhírre, akkor – éppen ez látható a Gradient #1 című képemen is – az algoritmusok elöntenek bennünket. Az én szerepem a festmények létrehozásában a tervezés és a „hengerelés” volt, megtartottam magamnak azt a jogot, hogy mindent lehengereljek.
Kikkel dolgozott együtt?
Az elmúlt években többször voltam festő barátaim műtermeiben, akik közül kettőt emelnék ki: Részegh Botondot, akivel a csíkszeredai műtermében nagyon sokat dolgoztunk, illetve Nemes Mártont, akit meglátogattam New Yorkban egy hengercsomaggal, és két óriási vásznat festettünk. A festékhengerek korábbi florális vagy geometrikus mintáit a legvirálisabb rövid, szöveges posztokra cseréltem, és adatosítottam a festményeket. Ezeknek a képeknek az az érdekességük, hogy két művész alkotja meg őket. Míg én a hengereimet használom, ők a festékeiket, azaz az őket reprezentáló színvilág jelenik meg, míg a koncepció közös. A festmények igazi koprodukciók. Dolgoztam még sok fiatal művésszel is, mint például Gresa Márton vagy Pál Bella, akik a műtermemben dolgoztak vagy dolgoznak ideiglenesen, és akiktől nap mint nap tanulok technikákat, festékhasználatot, keverést.
Miért fontos ennyire a művészeti tér?
Úgy gondolkodom a művészeti térről, hogy egyike a három médiumnak vagy a három nyelvnek, amelyen tudok beszélni arról, ami érdekel. Leginkább a tudományos kérdést, vagy bármilyen kérdést, amit felteszek magamnak, tudományos síkon próbáljuk megválaszolni, ami csak nagyon kevesekhez jut el, leginkább szakértőkhöz. Ugyanakkor néha írok is ismeretterjesztő és kevésbé ismeretterjesztő anyagokat, ami megint egy más nyelvezetet igényel. A képzőművészet ugyanazzal a tartalommal találkozik, de egy harmadik nyelvet ad. Ez egy háromlábú szék, ami nem tud billegni, és nem is borul fel. Ugyanaz a tartalom jelenik meg, csak más médiumokon keresztül. Nem az a célom, hogy a tudományt és a kommunikációt közelítsem, hanem újabb nyelvet, médiumot keresek ahhoz, hogy kifejezzem azt, ami pillanatnyilag érdekel, izgat.
A Makláry Fine Arts Galériában 2025. június 6-áig látható a Fake News című kiállítás, míg a Velencei Biennálé Központi Pavilonjának installációja november 23-áig tekinthető meg Velencében.
_____
A hvg360 tartalma, így a fenti cikk is, olyan érték, amely nem jöhetett volna létre a te előfizetésed nélkül. Ha tetszett az írásunk, akkor oszd meg a minőségi újságírás élményét szeretteiddel is, és ajándékozz hvg360-előfizetést!