Obama: a hitelválság valóságos és még nem ért véget

1 perc

2009.02.10. 05:55

A hitelpiac válsága valóságos és még nem ért véget - figyelmeztetett Barack Obama amerikai elnök hétfőn tartott sajtótájékoztatóján.

Szerinte az ország elhárította a katasztrófát azzal, hogy a kongresszus tavaly elfogadta a banki mentőcsomagot, az ország viszont nem kapott az elköltött összegnek megfelelő nagyságú löketet, mert, mint fogalmazott, a pénzeket átláthatóság nélkül, következetlenül és a kellő felügyelet hiányában költötték el. Ígéretet tett, hogy a 700 milliárd dolláros bankmentő keret második felét megfelelő módon - bölcsen és a nyilvánosság előtt - fogja felhasználni a kormány.

Obama nem zárta ki, hogy a pénzügyi szféra megsegítésére újabb dollár milliárdokat kell majd fordítani. Mint mondta, egyelőre túl korai megjósolni, hogy szükség lesz-e újabb bankmentő csomagra. Ehhez meg kell várni, hogy adminisztrációja képes lesz-e helyreállítani a bizalmat a pénzügyi piacokon. Szerinte lehet, hogy a hátramaradt 350 milliárd dollár elegendő lesz a piacok meggyógyításához. A célok között említette, hogy a magántőkét vissza kell csalogatni a bankrendszerbe, a pénzintézeteknek pedig segíteni kell abban, hogy megtisztíthassák mérlegüket. Meggyőződése szerint a 80 éve nem látott krízisből a fogyasztói költekezés önmagában nem képes kivezetni a gazdaságot, ezért van szükség a több mint 800 milliárd dolláros ösztönző csomag elfogadására.

A gazdasági élénkítő csomag a szenátusban hétfőn átjutott egy fontos akadályon: a demokraták 3 republikánus politikus támogatásával le tudták zárni a csomagról immár egy hete folyó vitát, az indítvány a 100 tagú felsőházban a szükséges 60-nál eggyel több, 61 szavazatot kapott. A 838 milliárd dolláros javaslatról a terv szerint kedden lesz a végszavazás.