Andor László: „Az európai civilizáció jövője a tét”

hvg.hu: A tavaly októberi válsághullám után teljesen befagytak a pénzpiacok. Változott azóta valamit a helyzet?

Andor László: Érdemben nem; a rendszer még mindig csak vegetatív üzemmódban működik. Egyelőre  a nemzetközi válság  tovább mélyül. Számunkra a likviditási helyzet már csak azért sem javult a piacokon, mert a nyugati országok – meghidetve a stabilizációs célokat szolgáló kormányzati beavatkozást – elszívják a forrásokat a feltörekvő gazdaságok elől. Hirtelen mindenki  hiteleket vesz fel, aminek eredményeképpen többnyire nőnek, esetenként megduplázódnak a deficitek; három-négy év távlatában megduplázódhatnak az államadósságok is némelyik OECD-országban.

A kibővített EU belső ellentmondásai nem új keletűek, csak eddig Nyugaton a kockázatokra nem fordítottak kellő figyelmet © Stiller Ákos

hvg.hu: Az elmúlt napokban a kelet-európai régió esetleges összeomlásától volt hangos a nyugati média. Egyes vélemények olyan dominóhatást emlegettek, amely újabb globális válsághullámot indítana el. Ez az ijedelem mennyire reális? Tényleg ekkora kockázatot hordoz magában a régió?

Valutatanács

Az úgynevezett valutatanács az árfolyamrögzítés speciális esete, amely kiküszöböli a rögzítéssel járó hitelességi problémákat. Megmarad az ország önálló valutája, de a jegybanknak nincs pénzteremtő funkciója. A monetáris hatóság nem végez fedezetlen pénzkibocsátást: a hazai pénz minden egyes forgalomban levő egysége mögött megfelelő értékű devizafedezetnek kell állnia. A pénzmennyiség tehát csak a devizatartalékok hasonló mértékű növekedésével párhuzamosan emelkedhet. A rendszer előnye éppen a nagyfokú (törvénnyel megtámogatott) hitelessége, hátránya viszont a monetáris politikáról való teljes lemondás. Vagyis ha a hazai, illetve a horgonydevizát nyújtó másik gazdaságot eltérő sokkok érik, a monetáris politika nem tud ezekhez alkalmazkodni, gazdasági hatásukat tompítani. A valutatanács lehetséges sikertelenségére általában Argentínát hozzák fel példaként, de sikeresnek mondható a rendszer működése többek között Bulgáriában és Észtországban.

A.L.: Azt talán senki sem vitatja, hogy a válság nyugatról jött keletre, de most valóban komoly visszahatással kell  számolni. Bár a régió több országa külön-külön épült be az eurózónás piacokba, ezeknek az országoknak az egymásra hatása is jelentős. Itt van Magyarország, amely az első célpontja volt a spekulációnak októberben, és földrajzi értelemben a régió északi és déli felét kapcsolja össze. Itt van Ukrajna, amelynek kormányozhatóságában sokan kételkednek, és amely határos négy uniós tagországgal is. Itt van a három balti ország, amelyek kicsik ugyan, de a náluk működő „valutatanács” esetleges összeomlása annál nagyobbat tud szólni. Főleg Lettország áll most a figyelem középpontjában, de a másik kettő esetében is egyre több a kérdőjel a monetáris rezsim fenntarthatóságát illetően.  Ha a három balti ország komolyan  megrendül, akkor az kihat Bulgáriára is, mert ott ugyanaz az árfolyamrezsim van, amelynek működőképessége így kérdésessé válna. Igaz ugyan, hogy eddig a visegrádi országok többsége, illetőleg a Nyugat-Balkán jelentős része viszonylag stabilnak mutatkozott, de a kelet-közép-európai régióban északon, középen és délen instabilitási pontok vannak. Ha közülük valamelyiknél bekövetkezik az összeomlás, annak  tovagyűrűző hatása lehet, és kedvezőtlenül befolyásolhatja az egész régió sorsát.

hvg.hu: Vannak, akik a mai kelet-európai helyzetet az 1997-ben kezdődött kelet-ázsiai válsághoz hasonlítják. Indokolt ez a párhuzam?

A.L: Igen, hiszen ugyanaz a piaci kudarc idézte elő mindkettőt. Fellendülés idején a pénzügyi rendszer képes arra, hogy egy egész földrajzi régiót eufórikusan túlfinanszírozzon, elszakadva a fundamentumoktól. Amikor pedig megkezdődik a ciklikus visszaesés, a rendszer leblokkol, megint csak tekintet nélkül arra, hogy a fundamentumok nem indokolnának ekkora pánikot. Persze nincs két egyforma válság a pénzügyi rendszer történetében. Tíz évvel ezelőtt Amerikában csak az LTCM [Long-Term Capital Management, amerikai fedezeti alap (hedge fund) – a szerk.] omlott össze a félperiféria valutaválságai miatt, most viszont az angolszász országokból kiindult orbitális bankválság tette drámaivá a keleti rendszerváltás nyomán beindult rekonstrukció  befejeződését. Fontos különbség még, hogy míg 1997-ben az IMF aktív szerepet játszott a válság előidézésében, szinte "meghirdette" azt, ezúttal inkább követte az eseményeket, és a kommunikációjával is inkább stabilizálni próbál.

hvg.hu: Az eurózónás piacokba való beágyazódás miatt ezek szerint nincs túl sok választása a Nyugatnak; nem hagyhatja bedőlni a kelet-közép-európai régiót. Mégis úgy tűnik, mintha visszavonulnának, és mástól várnák a szükséges segítséget.

A.L.: A bankok hirtelen nagyon óvatosak lettek, de hosszabb távra tekintve arra kell törekedniük, hogy ne adjanak fel fontos piaci pozíciókat. Másrészt, már csak a kitettségük miatt sem lenne érdekük, hogy bármelyik kelet-európai országban kezelhetetlen helyzet alakuljon ki. Nem véletlen, hogy elsősorban ők szorgalmazták az összeurópai intervenciót. A kelet és nyugat közötti pénzügyi aszimmetria azonban nem új keletű, a gyökerei több évre nyúlnak vissza. Nem most keletkeztek a kibővített EU belső ellentmondásai sem, csak eddig nyugaton a kockázatokra, vagyis a régiós fejlődés felemás mivoltára és az abból fakadó instabilitásra nem fordítottak kellő figyelmet.

hvg.hu: Múlt pénteken jelentette be az EBRD, hogy Kelet-Európának 24,5 milliárd eurós (31 milliárd dolláros) mentőcsomagot állítottak össze.  Ön szerint nem túl szűkös ez a keret? Mire lehet egyáltalán elég?

Nem lehetett várni a bejelentéssel © Stiller Ákos

A.L.: Az említett összeg három forrásból (EIB-csoport, Világbank-csoport, EBRD) származik. Való igaz, hogy a legpesszimistább forgatókönyvek ennél sokkal nagyobb számokkal dolgoznak. Azt gondolom azonban, hogy a nemzetközi intervenció bejelentésével a trojka nem várhatott addig, amíg az asztalon lesz, mondjuk, 100 vagy 200 milliárd euró, mert addigra a helyzet végzetesen elfajulhat. Jobb, ha már most látják a piaci szereplők, az érintett országok közvéleményével együtt,  hogy összehangolt stabilizációs folyamat kezdődött. Közben az intézmények vezetői dolgozhatnak tovább a csomag kibővítésén. Bármilyen nagy összeg is válik majd elérhetővé, ahhoz sohasem lesz elegendő, hogy az  elmélyülőben levő recessziót elhárítsa. Amit el kell kerülni ezekkel az erőfeszítésekkel, az a teljes dezintegráció, a sorozatos államcsődök, a valuták drasztikus leértékelődése, a szociális robbanás, a politikai elfajulás. Ha tetszik, az európai civilizáció jövője a tét. Ezért is fontos hangsúlyozni: a bejelentett intervenció közvetlenül a pénzügyi rendszerre irányul ugyan, de a végrehajtása során ügyelni kell arra, hogy elérje közvetett céljait: segítsen csökkenteni a foglalkoztatás terén elszenvedett veszteségeket és segítsen megteremteni egy új növekedési ciklus alapjait.

hvg.hu: Fennállhat annak a veszélye, hogy ez a mentőöv a kelet-európai reálgazdaság segítése helyett egy "kvázi-euróövezeti bankkisegítő csomaggá" alakul, vagyis a nyugat-európai anyabankok a kelet-európai leánybankoknak nyújtott segítséget elszívják?

A.L.: Ami a most meghirdetett közös akciót illeti, valóban fennállhat a veszélye a kedvezményezettség elcsúszásának, amennyiben nincsenek garanciák arra, hogy a keleti leánybankokkal rendelkező nyugati anyáknak kötelességük a támogatásokkal arányosan a keleti leányokat finanszírozni. Ezért van az, hogy az EBRD a maga válságkezelő tevékenységét decemberben egy olyan bankkal kezdte, amelynek nincs nyugati édesanyja (a kolozsvári székhelyű Banca Transilvania). Különös figyelmet fordítunk minden hasonló jellegű és jelentőségű bankra.

hvg.hu: Ehhez, gondolom, nagyobb transzparenciára lenne szükség. Hogy lehet ezt ellenőrizni?

A.L.: Ha a segítségnyújtás formája a tőke és nem a hitel, aminek például az EBRD és az IFC [International Finance Corporation, a Világbank-csoport intézményeinek egyike] esetében jó esélye van, akkor a nemzetközi pénzintézetek képviselőnek  az igazgatótanácsban vagy a felügyelőbizottságban ráláthatnak az üzletpolitikára,  adott esetben befolyásolhatják. Másrészt azonban a két oldal egymástól nehezen  választható el, hiszen a központ stabilizálása erősíti a végeket is, és ez fordítva is igaz. Valamilyen feltételrendszernek, kontrollmechanizmusnak persze érvényesülnie kell. Az indulásnál viszont az a legfontosabb, hogy a szóban forgó nemzetközi pénzintézetek összehangolt módon lépjenek fel, és ne fékezzék, hanem bátorítsák egymást, illetőleg a nemzeti kormányokat is. Tegyék láthatóvá egymás számára, hogy melyikük mennyit fordít a pénzügyi rendszer stabilizálására keleten és nyugaton, és azt milyen formában teszi.

hvg.hu: Ha Kelet-Európa valóban ennyire borotvaélen táncol,  és akár egy újabb válsághullám  elindítója lehet, nem lenne indokolt ezeknek a folyamatoknak a felgyorsítása? Nem túl lassú ez a tempó?

A.L.: Bizonyos értelemben minden válságkezelés utólagos, egyúttal késedelmes is, hiszen az állami szervek, a szabályozásra feljogosított szereplők nem előzték meg a válságot. Viszont az sem kizárt, hogy azok, akik most a mentőakciókat túl lassúnak minősítik, nemrég még  – feleslegesnek vélve – meg akarták szüntetni ezeket az intézményeket. Kétségtelen, nem tűzoltókról van szó, akik fitten, fiatalosan, riadókészültségben várják a telefonhívást, és pár perc alatt a helyszínre tudnak érni a rájuk bízott körzetben. Az EBRD-nek például korábban nem is a válságkezelés, hanem az átmenet finanszírozása volt a feladata. Ahhoz, hogy a válságkezelésre is feljogosítsák az intézményt, tulajdonosi döntésre  és terven felüli forrásokra volt szükség. Ahhoz pedig, hogy a válságkezelésben  minél szélesebb legyen a nemzetközi szerepvállalás, további közös elemzések és összehangolt döntések kellenek. Nem az utólagos válságkezelés tempójára kellene tehát panaszkodni, hanem arra, hogy korábban hiányzott az előrelátás és a megfelelő szabályozás.

hvg.hu: A közelmúltban az Európai Bizottságban is előkerült az a javaslat, miszerint a bankokba vetett bizalmat egy jelentős állami részesedésű, úgynevezett "rossz bank" létrehozásával kellene visszaállítani. Ön szerint valóban ez lenne a megoldás a bankrendszer iránti bizalom helyreállítására?

A.L.: Európa valószínűleg túl nagy ahhoz, hogy egy "rossz bankja" legyen. A "rossz bank" lehet megfelelő eszköz, de úgy vélem, inkább csak nemzeti keretek között. Esetenként a "rossz bank" szerepét eljátszhatja egy olyan, állami tulajdonban levő "jó bank" is, amely a romló kilátású hitelekkel megterhelt portfoliókat kölcsönösen előnyös áron átveszi a magánbankoktól, így lehetővé téve a konszolidációjukat, de anélkül, hogy az államot (tehát az adófizetőket) csak egyoldalúan előnyös tranzakcióra kelljen kihasználni. A "rossz bank" több korábbi pénzügyi válságban bevált már, de a mai probléma már jóval nagyobbnak tűnik, mint amit egy "rossz bank" felállításával meg lehet oldani. Ezért egyrészt többféle intézményi variációban kell gondolkodni, másrészt a finanszírozás és a reguláció kérdései mellett a monetáris szférával is foglalkozni. Az árfolyamprobléma, vagyis az a tény, hogy nem mindenkire terjed ki a monetáris rendszer a 27 országot magába foglaló egységes piacon belül,  jóval nagyobb feszültséget okoz, mint azt sokan korábban gondolták. Ez a mai kelet-nyugati aszimmetria legsúlyosabb kérdése. Emiatt kerül egyre inkább a viták fókuszába az euró gyorsított bevezetésének az igénye, illetve lehetősége.

A Nyugat csak növelte a kockázatokat és a költségeket a keleti országok kirekesztésével © Stiller Ákos

hvg.hu: Ezt vasárnap elutasították Brüsszelben. Ön változatlanul  indokoltnak tartaná, hogy a kelet-európai országokat gyorsított eljárással vegyék be az eurózónába?

Elvetett javaslatok

A vasárnapi brüsszeli EU-csúcson elvetették a kelet-közép-európai régió 180 milliárd eurós pénzügyi mentőcsomagjára vonatkozó javaslatot, mondván, az unió egyenként támogatja a nehéz helyzetbe került tagállamokat, mert az országok helyzete nagyon eltérő. Ugyanilyen sorsra jutott a gyorsított euróbevezetés javaslata is. Mirek Topolánek cseh miniszterelnök, az EU soros elnöke és José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnök nyilatkozata szerint széles egyetértés volt abban, hogy pillanatnyilag tévedés lenne megváltoztatni az euróövezeti csatlakozás játékszabályait.

A.L.: Ennek lenne értelme, valóban, és most látszik igazán, micsoda hiba volt Litvániával szemben túlzott szigorúságot tanúsítani. Ám mindaddig, amíg nem születik döntés arról, hogy a maastrichti kritériumokon változtassanak, addig a gyorsítás nehezen oldható meg. Egyébként a dolgok természetéből fakadóan egy ilyen döntés napjáig az illetékesek tagadni fogják, hogy a revízió valaha is bekövetkezhet.

hvg.hu: Ha viszont gyorsított eljárással a jelenlegi állapotukban felvennék a kelet-európai tagállamokat, nem jelentene ez nagy kockázatot az eurózónára nézve?

A.L.: Nekem úgy tűnik, a Nyugat csak növelte a kockázatokat és a költségeket a keleti országok – túlzott szigorúság útján történő – kirekesztésével. Másképp fogalmazva: a Nyugat nagy költségeket megspórolt volna magának, ha korábban beengedi ezeket az országokat az eurózónába – feltételekkel, természetesen. Ha most enyhítenének a feltételeken, az kicsit „eső után köpönyeg” lenne, és mondhatnák azt is: nem volna méltányos Szlovákiával és Szlovéniával szemben. Az sem méltányos azonban, hogy a maastrichti kritériumok fenntarthatóságát a keleti országoknál sokkal szigorúbban kezdték vizsgálni, mint az eurózóna alapítóinál, és hogy Brüsszel és Frankfurt szó nélkül tudomásul vette, hogy Görögország hamis adatokkal surrant be a zónába tíz évvel ezelőtt. Nem szívességet kell tehát kérni, hanem ésszerű megoldást szorgalmazni. A monetáris rendszer persze csak egy példa arra, hogy mind a sérelmeket, mind pedig a dogmákat félre kell tenni ahhoz, hogy az akut problémákra előremutató válaszokat találhassunk.

Szabó Zsuzsanna