Olajos: Bokros jelölése megosztja a pártot

1 perc

2009.03.03. 16:56

Nagyon megosztotta az MDF országos választmányát és a párt tagjait is Bokros Lajos jelölése az EP-lista vezetésére - jelentette ki Olajos Péter, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) európai parlamenti képviselője.

Az MDF országos elnöksége múlt héten döntött arról, hogy a júniusi EP-választáson a párt listáját Bokros Lajos, a Horn-kormány pénzügyminisztere vezesse, második helyen pedig Habsburg Györgyöt nevezték meg.

Olajos Péter elmondta: az MDF szerdán délelőtt elnökségi ülést tart, ahol találkozik majd Dávid Ibolyával. Mint kiemelte, nagyon megosztotta az országos választmányt és az MDF tagjait is Bokros Lajos jelölése. Hozzátette: a pártnak most leginkább a minél nagyobb egységre lenne szüksége.
   
Olajos Péter megjósolhatatlannak nevezte, hogy szombaton az országos választmány támogatja-e majd a volt pénzügyminiszter listavezetését. Kiemelte: személy szerint nem az érdekli, hogy hányadik helyen áll majd a választási listán, hanem az, hogy akik előtte vannak, azokra fel tudjon nézni, és úgy tekintsen rájuk, hogy megtiszteltetés mögöttük lenni egy listán. "Én mindig ezen a szemüvegen néztem keresztül" - tette hozzá.